2012. december 31., hétfő

Mindenért hála

A hitet másoktól szereztem
mint égig érő ablakot
akik látták magukat bennem
azoknak én csillag vagyok
én viszont nekik köszönhettem
az egész égboltozatot.
                  (Gyurkovics Tibor: Hála)

(Kovács László felvétele az idei elsőáldozáson)

Azt hiszem, ez a legfontosabb ebben az évben (is). Ezen kívül, persze, volt jó is, roszz is, szomorú is, öröm is. Idén talán az utóbbiból jutott a több, bármerre is nézek. Van miért hálát adni, és bizakodva, de a zsákbamacskának kijáró kis szorongással várni az új esztendőt.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK
MINDEN KEDVES OLVASÓNAK!


2012. december 29., szombat

Képes nap (és másnap)



Egyik hegyről a másik hegy... köztünk, a völgyben,  a város.
Ilyen volt a világ tőlünk reggel. Azt nem mondhatom, hogy hajnalban, mert már erősen hét óra fele járt. Csönd, nyugalom, harapni friss levegő.  Még ünnep.

Déltájban, aztán, a ragyogó napsütésben, turistának álcáztam magam és fölmentem a Várba. Láttátok már állványok nélkül a Mátyás-templomot? Érdemes!
Sétáltatok már egy olyan szombaton délben, amikor békesség van kívül-belül, és az ebéd is készen vár otthon? Érdemes! :)



Parkoló :)




A többi kép is megtekinthető, mégpedig itt. - meglepetéssel :)


2012. december 28., péntek

Puszta Sándor: Betlehemi éj


A hold beszűrt a kunyhórepedésen,
Ezüst halmot hintett szerte szépen.
A glória már fényes messze zengett.
Elaludtak. Szendergett a Gyermek.
Mária édesen, a bölcsőre hajolva,
József, az ács, s fejénél a szalma.
Aludt a csacsi és a hű ökör.
Ez éjjel nem riadt egy kutya se föl.
Bogrács alatt a tűz, csuporban a tej,
A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely.
Aludt a jószág. A tágas gádorok.
A mindig virrasztó csordapásztorok.
Egy kis bari, tán álmán, bégetett.
Sóhaja gyapjak tavába veszett.
Aludt a ház. A csend. A kispatak.
Háztető a nád. S a ház előtti pad.
Aludt a szerszám, a szíj, ostoron a nyél.
Gyalogúton, állva, elaludt a szél.
Gyöngyháztollú szárnnyal mind, a madarak.
Aludt az éj is, egy nagy fa alatt...

A glória már csak szinte zümmögött,
Mint a hold zenéje alvó fű között.

A Hűség virraszt csak
Léptét hallani,
Hogy ébren legyen itt
Mindig valaki...
 

(A legkedvesebb karácsonyi versem :)

2012. december 25., kedd

Gyermek született nékünk



Furcsa, kettős ünnep ez. Öröm is, csönd is; fényesség és pislákoló gyertyaláng; vidám és meghitt, fölérhetetlen csoda és a kicsiny gyermek kiszolgáltatottsága. Átéljük mindegyik mozzanatát.

Idén talán a csöndes örömből és békességből jutott több, de jó volt így.

(A jászlat a kicsikkel készítettük utolsó órán, mindenki elkészíthette a magáét, dolgoztak vele lelkesen. Szeretem nézni, amilyen féltőn fogják a tenyerükbe a kis Jézust, és helyezik bele. Kellene egy szív-fényképezőgép ezekhez a pillanatokhoz :)
Az idézet meg a zsolozsmából van, csak ezt már nem tudtam odaügyeskedni a képre.)

2012. december 24., hétfő

2012. december 23., vasárnap

Jöjj el, Urunk, ne késlekedjél!

Kezd ünneplőt ölteni a világ is, már csak egy napja van a negyedik gyertyának.

A vásárban délelőtt fúvószenekar vidámította a szakadó hóban a nézelődőket és az utolsó pillanatokban vásárlókat, táncra perdítve öreget-fiatalt. Aki pedig megéhezett, az a sülő kürtős kalácsok illatával is jóllakhatott, és mindezekért be se kellett mennünk a városba.

A kertet is szép lassan belepte a hó, "valaki" pedig még a kapu előtt álló tuját is földíszítette már. Nálunk meg a lépcsőházi ablakban is óloműveg van, azon át varázslatos ez a téli világ :)






2012. december 22., szombat

Csoda - csak nekem

Jó, jó, azt nem gondolom, hogy a karácsony az csak az enyém, de hogy a mégis-karácsony az egy nekem rendszeresített ünnep, arról minden évben meggyőződhetek.
Két nappal ezelőtt, ha lett volna időm és erőm írni, azt mondtam volna, hogy csak jussunk el a végéig, csak éljem túl, ami az utolsó napokban halmozódott össze. Az advent megint nem a csöndről, összeszedettségről, várakozásról szólt, ahogy szerettem volna, hanem inkább a helytállásról. Helytállásról a munkában, a közösségben, az emberi kapcsolatokban és a saját közvetlen életteremben. Hogy ebből az olykor összeszorított foggal átküzdött zűrzavarból hogyan lesz mégis, szinte észrevétlenül, igazi ünnepvárás; békéjével, örömteli készülődésével, azzal az el nem mondható belső ráhangolódással - ez mindig a csoda. Ez a csoda már tegnap este bontogatta szirmait, hogy aztán mára beborítson titkával, szépségével. És ünnep lesz, tudom, "tetten értem a szívemben" (József Attila szavaival) és már nem engedem el, inkább hozzá alakulok.
Mert a csodák ilyenek :)

(A fénykép pedig pont kilenc évvel ezelőtt készült Veresegyházán, egy szabadtéri betlehemesen.)

2012. december 18., kedd

Már nem üres kézzel - FRISSÍTVE!

A népes olvasóközönség több észrevételt is tett. Egy kedves olvasó, akinek volt alkalma közelről végigkísérni a munkálatokat, azt mondta, hogy a nyájas olvasók - akaratlanul is - félre vannak vezetve. Ugyanis a képeken önmagukban álló cserepek nagysága nem beazonosítható, mi több, félrevezető, és azt hihetik, rendes cserepekkel van dolguk.
Beláttam, hogy igaza lehet, íme, tessék egy méretarányos kép, a cserép mellett egy élire állított gyufásdoboz a viszonyítási alap:


Elvégre így mécses, különben lámpásnak hívhatnánk,
És akkor már meg is érthetjük Samu kommentjét, hogy micsoda pepecselés! :)

Aztán meg érdeklődésre válasz: a dekupázs-technika szalvétaragasztásos képkészítés. Érdekes, jópofa, sokoldalúan használható módszer és nem is ördöngős, érdemes utánanézni a neten és kipróbálni.
A bluetack pedig egyszerűen ragasztógyurma, kezdetben csak kék színben volt kapható, innen az elnevezés.

Aztán majd egyszer a lelkünk is, ma akartam írni róla, de ahhoz már fáradt vagyok, talán majd holnap.

A kommentelők között kisorsolok egy mécsest, még lehet pályázni :)


oooooooooooOOOOOOOOOOOOOooooooooooooo



Már nem üres kézzel kell várnom az ünnepet, elkészültek  a figyelmesség-ajándékok vagy baráti ajándékok, szóval azoknak, akikkel csak gondoltam rád-ajándékot váltunk egymással.

Nagyon egyszerűnek tűnt a mécsesek elkészítése, izgatott a még sosem próbált dekupázs-technika is, a többi mozzanat meg ugyan! Festem, gyertyát öntök bele és ugorhat is a celofánba. (V.ö. a régi reklám: csak megmosom a hajam és megyek is :)

Ehhez képest elég sok estébe telt, még jó, hogy tíz darabot gyártottam, volt mód minden fázisnál rájönni a trükkökre. Elsőként azt gondoltam újítani a leíráson, hogy nem használom a sablont, minek az? Amikorra mégis beláttam, hogy a felfele bővülő cserépre tényleg csak a fordított trapézforma fekszik föl szépen, addigra már elég sok szalvétát szétszabdaltam máshogyan. A festés és a lakkozás csak picit hosszadalmas volt a száradási idők miatt, de abban nem akartam új megoldásokat kitalálni.

A gyertyaöntéshez kénytelen voltam egy negyedkilós ananászkonzervet beszerezni, hogy hozzájussak a dobozhoz (éppen most sülnek az ananászos-kókuszos muffinok, kapóra jön a holnapi benti karácsony), továbbá bevontam a műveletbe az élő segítségen túl a tejforraló lábost és a régi kávékiöntőt is, de mind túlélték, én is, égési sérülések nélkül. Ja, és a talpas kanócokat hosszú gázgyújtó gyufák tartották meg középen, a cserepek alját meg bluetackkel kellett betapasztani, mert elsőre vidáman kifolyt a viasz :)

Szóval, jó játék volt, az eredménnyel elégedett vagyok, és hogy-hogy nem, közben beóvakodott a karácsony is :)


2012. december 16., vasárnap

"Örvendjetek!"


A mai, örvendezés vasárnapjára kevés külső inspiráció van. Reggel kinéztem az ablakon, és nem láttam semmit, akkora a köd. De sejtettem, hogy ez szép is lehet, gyorsan becsaptam a fényképezőgépet a táskába. Most már esik is, estére talán le is fagy, mint tegnap. Nem nagyon akaródzik már kimozdulni. Hosszú, nyűgösen fáradt nap. Szent Pál is élhetett át ilyesmit, mert így folytatja: "Újra csak azt mondom: örüljetek!"





2012. december 13., csütörtök

A lóhalál kegyelme

A nyugodalmas éjszakát és a jó halál kegyelmét adja meg nekünk a mindenható Isten! - ezzel a fohásszal zárul mindennap a zsolozsma esti imája. A címben idézett "adventi" változatot a Bírod még? kérdésre hallottam valakitől válaszul tegnap.

Körülbelül ez fejezi ki az én adventemet is. Szép volt az elképzelés, hogy majd angyalok szálldosnak a blogon, békesség, elcsöndesülés, tartalmas, szép könyv olvasgatása, ajándékok készítése, a várakozás öröme. Aztán sorban hulltak le a fölragasztott címkék: a jóság (adott-kapott) vagy túl személyes, vagy nem veszem észre, a békesség esetleges, csönd helyett jajmégeztfeltétlenülmegkellkeresnemaneten, olvasgatás viszont bőven akad, csak túlórában és egészen másféle műfajokat.

De két bizonyosság azért van: az ünnep akkor is eljön, és - mint oly sokszor - meglepően tiszta, fényes, és őrizhető örömet adó lesz (mert akkor is eljön a hajnal, ha a gyertyák csonkig is égnek - írja Gyurkovics Tibor egyik versében), és még majdnem másfél hét van arra, hogy földíszítsem a lelkemet.

A többi pedig marad majdegyszer-álomnak, mert én valójában szeretek így élni: a lóhalál kegyelmében :)

(Csak egyre kevesebb az energiám hozzá.)

2012. december 11., kedd

Készítsétek az Úr útját!


avagy mindenféle, így, adventben

Előrehozom Mick gondolatát egy korábbi  kommentből:

"Sokan sokaknak gyűjtenek. A szegényeknek, a fogvatartottaknak, cipődobozban,
 bevásárló kocsikban, lerakóhelyeken, konténerekben, perselyekkel.
Valakikről mintha megfeledkeznénk: a gazdagokról. Jókai óta tudjuk, hogy ők Szegény gazdagok.
Ötletem: ki-ki gondolkozzon el, hogyan menthetné meg őket, az igazi fogvatartottakat, akik igazából gazdag szegények."

*
Én meg elkezdek festegetni. Idén újfajta gyertyákat készítek, tartóval együtt. Kár, hogy égve nem fogom tudni lefényképezni őket. De lehet, hogy egyet, csak ezért, majd megtartok magamnak.

*
Munkahelyi karácsony készülődik. "Neki ne szóljatok, ő ne jöjjön!" - mondja valaki. Hát, nem lesz könnyű föltölteni a völgyeket és elhordani a hegyet...

*
A kicsikkel ma az Üdvözlégyet tanultuk, el is játszottuk. A Máriát alakító szőke kislányra illik a világoskék kendő. - Tényleg? - kérdi tágranyílt szemekkel a hírhozó angyalt, arcán lobban a csodálkozó öröm.
Igaz, az Úrangyalában nem egészen ez a válasz, mégis megölelem, olyan őszinte, kedves.


2012. december 10., hétfő

Pillanatok

Egy hajnali Rorate-mise kapcsán jutottam arra a gondolatra, hogy életünk megélt és elszalasztott pillanatok sorából áll. Hogy melyikből éppen mi lesz, arról folyton döntünk, mégha sokszor nem is tudatosan. És nagyon hiányzik a Replay-gomb.

Igaz, mondhatnék percet, órát, napot, de azok sokkal értékesebbek, azokat komolyan vesszük. A pillanat az semmire nem érdemes. Pedig az öröm is a boldog pillanatok összefonódása, és a fájdalom - bár végtelenül hosszúnak tűnik - visszagondolva csak egy élesen hasító seb. Vagy inkább csöndes szomorúság, - és itt kezdem elveszíteni a saját filozofálásom fonalát, úgyhogy jobb is, ha pillanatokon belül abbahagyom :)

2012. december 8., szombat

Kicsiny kis fényemmel

Nagyon elfáradtam a héten, már csak azt vártam, hogy a végére érjünk. Egy pénzügyes élete decemberben amúgyis őrültek háza, ha mindez pénteken még egy költöztetéssel is tetézve van, akkor az már maga a halál. Amikor az informatikus ott toporog melletted, hogy szétszedje a gépedet, miközben határidős feladatot csinálsz rajta, dehát neki meg ez a dolga, - akkor már csak az emberi kapcsolatoktól működik az egész, és, szerencsére, ez a része valóban működik.
De éreztem, hogy nagyon kiürült a jóság-tankom, már a lelkem is csak úgy vonszolódik.

És délután - a munkából egyenesen bezuhanva - még a kicsik adventi lelkinapja, már ha nagyképűen lelkinapnak nevezzük a 4-től  fél 7-ig tartó együttlétet, amibe azért belefér két elmélkedés (mint a nagyoknál), játék, éneklés, uzsonna és még egy záró szentmise is családostul. Jaj. Csak legalább annyival érjek oda előbb, hogy föltekerjem a fűtést, és előkészítsem az uzsonnát. Több feladatom, örömömre, most nincs is, csak jelen lenni.

Jelen lenni. Egyszerűen hagyni, hogy átjárjon, ami ott történik, amiről szó van, hogy az ima, a gondolatok, a játék, az ének kimossa ezt a zűrzavaros hetet.

"Kicsiny kis fényemmel világítani fogok" - zengik- mutogatják szívből az éneket. Látjátok, így kell imádkozni is, ilyen lelkesen, örömmel, mondja az előadó.
- És így kell hozzáállni az egész élethez is - teszi hozzá E. teljes természetességgel, tíz évének minden bölcsességével. Csak nézünk rá, gyűrött felnőttek...

Ma estére már két gyertya ég. Kicsiny fények, de növekedők.

2012. december 6., csütörtök

Szent Miklós a hulló hóban puttonyával körbejár.
Bekopogtat minden házba, minden szegényt megtalál.

R. Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó: röpíti szél, szánkó.
     Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, nekünk adja jókedvét.

Ajándékát hátán hordja, szíve csupa szeretet.
Sose nézi: jó vagy, rossz vagy? Szeret minden gyereket.

R.

Ajándéka nem az arany, nem is hamis földi kincs.
Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs!

R.

Ezen a szép téli estén kövessük a példáját:
vidám, boldog nevetéssel ünnepeljük Mikulást.

R.

2012. december 5., szerda

Áthozom ide Mick bejegyzését a kommentből:

Valaki feltette Kodály Veni, veni Emmanuel c. kórusművét. Igen szépen énekli egy nő és egy férfi duóban. Hallgassátok meg ti is.
http://www.youtube.com/watch?v=3CS8K_5c8Yw

2012. december 4., kedd

Ide leginkább egy elgondolkodó angyal illene, de olyat meg nem találtam. Jóság vagy éppen nem az, amit ma elibém hozott az élet?

Szabadságon voltam, és délelőtt elballagtam a közeli plázába, mert úgy gondoltam, ott megkapok valamit, amire éppen szükségem lett volna. Ha már ott jártam, lementen az élelmiszeráruházba is, összekapkodni ezt meg azt, tejfölt, egyebet, hétköznapi dolgokat. Nem sok pénzt hagytam ott.

Fizetéskor kérdi a pénztárosnő (lélek se állt sorban rajtam kívül, beszélgethettünk)
- Matricát tetszik kérni? (Egyet kaphattam volna.)
- Nem, köszönöm, nem kezdtem el gyűjteni.
- Vigyen azért, hátha megtetszik majd valami.
- Meddig tart az akció?
- Az év végéig.
- Ó, akkor nem jön össze addig, nem vásárolok én itt annyit - feleltem.
- Adok én tizet, azt már be is tudja váltani. Nagyon jók azok az edények, és matricával olcsók. (Igaz, jól néznek ki, tetszik is, tudnám is mire használni, de tulajdonképpen minek? Vagy azért  csak jó lenne? Az egyik, talán...)

A pénztárosnő ráérzett pillanatnyi megingásomra, látta a szememben felgyúlni a vágyat.
- Tudja mit? Adok még tizet. Azzal már bármelyiket megveheti. Akik sokért vásárolnak, azok sokszor nem viszik el, belefér, hogy maga kapjon.
- Köszönöm - feleltem nevetve-csodálkozva és eloldalogtam.

Na, itt a mai jóság - jutott eszembe a blog. De ez most jó vagy nem jó? Ő biztosan úgy érzi, hogy jót tett, segített. Csalás vagy titkos összeesküvésünk a világ ellen? Adventi-e a szerzés vágya?

.....................

Kér valaki húsz matricát?


2012. december 3., hétfő

Ma sokat sütött a Nap. Néha ennyi is elég a jókedvhez, vagy legalábbis a jobb kedvhez.





2012. december 2., vasárnap

Adventus Domini

"Még sötétség borítja a földet,
és homály a nemzeteket,
de fölötted ott ragyog az Úr."

(Iz. 60,1)








(A kép a saját kertünkben készült, kicsit játszottam vele.)



Advent kezdődik, a legkedvesebb időszakom. Nemhiába az egyházi év kezdete, mindig van benne lendület, újat kezdés, elhatározás. Nem fogadkozások, de mégis a jóság vágya. Jóság síró vágya - írja Ady egyik verscímében.

A nagyböjt fájdalmával és bűnbánatával szemben az advent öröm és készülődés, a várakozás csöndjét is az ünnep közeledése festi be. Jó várni, jó napról-napra előrébb jutni, és jó megérni mindig egy újabb adventet.

Az adventi naptárak kinyitásának-kiszínezésének feltétele a jócselekedet. Nem akarok interaktív blogot, hogy nyitogatni lehessen rajta; a saját jótetteit meg az ember nem híreszteli. Azonban mégse maradjunk jóság - és ezzel együtt remény - nélkül, azt találtam ki, hogy adventben elindítom a jó hír-adót. Megpróbálom mindennap megkeresni magam körül (húúú, de alliterál :) a jóságot, a békét. És, hogy mindenkinek jusson belőle, le is írom. Nem biztos, hogy mindennapra lesz, ezért is, meg egyébként is biztatom a néhány olvasót, hogy kommentben tegye hozzá a magáét. Ha ilyesmikre figyelünk, hátha a magunk szíve is könnyebben kinyílik.

Az embléma mindig egy kisangyal lesz. Kezdem is.

Ma egész nap nem járt nálunk a villamos, hirdették már előre, tudtunk róla. De aki nem idevalósi, az esti sötétben hogy is vette volna észre a kiírást a megállóban! A villamospótló busz az út túloldalán állt meg. Ahogy mentem oda, észrevettem, hogy egy nagyapa két unokájával a villamoshoz tart. Szólni kéne nekik, ne várjanak rá. De amíg én csak gondolkodtam ezen, egy fiatal lány megelőzött, odament a járdaszélre, és átkiabált nekik, hozzátéve, hogy ő már póruljárt. Megköszönték, jöttek át. Aztán mindannyian láttuk, hogy egy nő is a megállóba megy. Hmmm, szólni kéne neki is... Most a nagyapa ment kiabálni, és amikor a nő átért, és megköszönte, mindhárman beszélgetésbe elegyedtek.

Ahogy a rossz mindig tovább tud gyűrűzni, egészen az otthon belerúg a macskába lezárásig, kiderül, hogy a jó is láncolat. Muszáj továbbadni, ha már valaki elkezdte. Olyan snassz nem folytatni.


2012. november 29., csütörtök

Álmában csönget egy picit...

de ezek inkább nagyon is ébren voltak múlt vasárnap, amikor mindenfelől érkezve, sorra begördültek a régi villamosok a Széll Kálmán térre, hogy megünnepeljék a budapesti villamosközlekedés megindulásának 125. évfordulóját. Látványos, jó hangulatú, népes rendezvény volt, rengeteg látogatóval.

Te úgyis szereted a villamosokat - mondta egyik ismerősöm a minap, és ez így is van, nem is hagytam ki ezt az alkalmat sem. Jó órát nézelődtem, fényképezgettem közöttük. Egyet viszont hősiesen megálltam: nem vettem a járattáblából, amit egyébként úgy vittek, mint a cukrot :)

A legnagyobb örömet pedig az jelentette, hogy egy kedves, régi ismerőssel is találkozhattam: a mi villamosunkkal! A 2624-es típusú volt az, amelyik nálunk járt föl-alá, bírva a hegyi vonal megpróbáltatásait is. A vezetők, mint régen a műkorcsolya pontozóbírók, úgy voltak beöltözve télen a vezetőülésben: bunda, nagy csizma. Nyáron meg a karral tekerhettükle az ablakot, a párkányon ott volt a kis fémtábla: Kihajolni veszélyes! A tenyérrel nyomható csengő pedig épp úgy szólt, mint az a versbeli...
Most mindez az emlék megelevenedett, jött is nézni a sok hegylakó, hozták a gyerekeiket, unokáikat, és meséltek, meséltek...



Mindenki kedves volt, segítőkész, udvarias, és örömmel mászkáltak a villamosparádén. Készséges békávésok magyaráztak műszaki tudnivalókat, históriát, melyik kocsi mikor is járt. Valóban ünnnep lett, percnyi megállás a bolond rohanásban.

Egy csomó fényképet is csináltam, érdemes végigfutni őket, már csak azért is, mert legtöbbjüket elmés címekkel láttam el :)

2012. november 24., szombat

Kalandtúra




Vidéken jártam ma, ott még szép is ez a ködös, nyirkos ősz, különösen a kandalló mellől bámulva kifele, közben kellemesen fanyar birsalmakompótot majszolgatva.



A kaland a hazaútban kezdődött. A házigazda, minden tiltakozásom ellenére, egy üveg helybeli, házi pálinkával bocsátott útra, mondván, jó, ha van itthon ilyen, meg tudom kínálni, aki hozzám jön. Megadtam magam, üveg be a hátizsákba, én pedig irány a buszmegálló.

Amikor fölszálltam és elhelyezkedtem, nyitom ki a hátizsákot, hogy betegyem a jegyvásárláshoz előkészített pénztárcát, de ahogy nyitom, intenzív pálinkaillat csap meg. Ajjaj, ez rosszul lett lezárva! - gondoltam, és igazam is volt, már a nedves foltot is megláttam a zsákban. Nosza, ki az üveget, félliteres, olyan régi szörpös (vagy inkább mai pálinkás? :) üveg fajta, műanyagkupakkal a tetején. Akarom rászorítani a kupakot, de csak forog-forog körbe, és amikor  már épp szorulna, ugrik egyet, és forog tovább. Hmmmm... Azért csak újra próbálom, de ekkor a kupak gondol egyet, és akkorát ugrik, hogy a földön köt ki az ülések közötti soron, úgy srégen, kicsit előrébb. Én meg ott ülök egy nyitott pálinkásüveggel, egyre erősebben terjengő illatban. Kezdenek fölfigyelni rá. Nem tehetem le az ülésre, de még a földre se, hogy elmenjek a kupakért, a rázkódó buszon nyomban fölborulna, és egy óra az út Pestig!
A túloldali, mellettem lévő ülésen egy fiatalasszony ül, segélykérően nézek rá, ugyan, venné már föl a kupakot, de megvetően néz vissza, látom a homlokára írva a gondolatait.

Három lehetőségem kínálkozik:
1. körbekínálom - ne csak szagolják, élvezzék is.
2. én iszogatom meg útközben hazáig, ezzel gátat vetve az áradó talponálló feelingnek.
3. mégiscsak becserkészem azt a kupakot!

Mindennel számot vetve, a harmadik megoldást választom: kezemben a nyitott, félliteres üveggel útra kelek, és izgalommal várom a kritikus pillanatot, amikor majd le kell hajolni a kupakért! Megkapaszkodni ugyanis nem tudok, mert a szabad kezemben az üveg van. Borzadállyal vegyes, megvető tekintetek kísérnek: "Na, meg akarta húzni, aztán hogy járt! Megérdemli, itt dülöngél." Ráadásul nem tudom megállni, hogy ne vigyorogjak, mint a vadalma, mert velük ellentétben, átérzem a helyzet teljesen groteszk voltát, és arra gondolok, hogy  ha én ezt a klubban (és a blogban) elmesélem. Elvesztem, tudom.

A manőver sikerült, visszaaraszolok a helyemre. Onnantól Pestig a kezemben tartottam az - immár lezárt - üveget, mert, amint tudjuk, másképp nem biztonságos. Leszálláshoz készülődve sikerült egy kézzel felvennem a sálat, sapkát, hátizsákot, és az már igazán szóra sem érdemes, hogy az Árpád-hídtól hazáig bumliztam vele, ugyancsak kézben tartva.

Tanulság (mert az ebben a blogban mindig szeret lenni): Ne ítéljünk elhamarkodottan embertársunkról, mert lehet, hogy csak a kupakot keresi :)

2012. november 18., vasárnap

Megkésett temetőlátogatás

Közös kóborlásainkban tegnap a Kerepesi-temetőbe látogattunk. Azt nem mondhatom, hogy jártuk be, hiszen a szűk három óra is kevés volt hozzá.
Békesség volt, csönd, őszi színek és fények játéka, és rácsodálkozás egész múltunkra. Néha jó, lassan sétálni a temetőben, és hagyni, hogy az utcák-terek, a sok-sok név valósággá váljanak. Mintha ismerősök között járnánk. Verssorok, dallamok, évszámok, események, hangulatok - észre se vesszük, hogy maga a történelem.

Néhány kép a sokból, amik itt találhatók

Csontváry-Kosztka Tivadar síremléke



Arany János a margitszigeti tölgyek alatt, végakarata szerint

Érti? Érzi?


2012. november 15., csütörtök

Hát még én is?

Bizony, én is. Elcsábultam.

Már napok óta tele volt plakátozva a környék, hogy ma reggel 7-kor nyílik "az" áruház. Fontolgattam, hogy hazafelé majd benézek. Akik a metró felől jönnek, reggel már mesélték, hogy hivatalnokék - mivel a hivatali negyedről van szó - egymást tiporják, mert az áruház előtt a sátorban ingyen osztanak hotdogot és műanyag pohárban teát. Nevettünk.

Hazafelé csak elkanyarodtam arra. Még mindig osztogattak és nagyon sokan álltak ott. Gondoltam, hátha akkor bent kevesebben lesznek. Tévedtem.
Amikor az első tábla csokit betettem a kosárba, és előrébb haladva megláttam, mennyien állnak sorba a pénztárhoz, már veszve voltam, csapdába estem. Visszafele már nem lehetett menni. Ha muszáj, akkor, nosza, be még a kosárba egy kis ezmegazt. Elképedtem, mi minden volt ott! A paplantól a tévén és az akváriumon át a repülős bőröndig minden! Még őzikét is lehetett kapni a karácsonyfa alá. És vitték-vitték, mintha azokat is ingyen adták volna. Nem értettem. Lehet, hogy valaki csütörtökön, este fél hatkor döbben rá, hogy ő mindig is szeretett volna egy akváriumot? Vagy, hogy legyen otthon még egy tévé, ki tudja, mire lesz még jó?
Sokat hallani a mélyszegénységről. De, hogy van mélypazarlás is, az biztos.

Csak álltam és figyeltem az életet. Szertehagyott és elkószált gyerekek sírtak, frusztrált biztonsági őrök kiabáltak, és agyongyötört pénztárosok dolgoztak, mint a motolla. Jópáran meg - sorbanállás közben - arról beszélgettek, hogy ó, persze, már reggel is voltak itt, de még vesznek valamit.

Azért mértéktartó voltam, tudtam, hogy amit veszek, azt még átszállásokkal haza is kell hurcolni. Csak egynek nem tudtam ellenállni: az ajándékszatyornak, benne két félliteres üdítővel, meg egy kis csokival. Cipelhettem. Muszáj volt elfogadni, annyira akarták adni :)

De amikor kiléptem, a nagy papírtáskát szépen összehajtogattam és betettem a saját szatyromba. Nincs énnekem négy lábam, mint egy reklámtáblának.

2012. november 12., hétfő

Mindenek kulcsa

Nem, ez a bejegyzés nem a szeretetről fog szólni, amire jólnevelt olvasók rögtön asszociálhattak, biztosan nem.

Az új papunk tavaly nyáron érkezett hozzánk, huszonöt évének szép lobogásával. Éli azóta is. Voltak konfliktusok.

Tegnap mégis, egy köszöntőre, a templom egész közössége előtt, őszinte szívből válaszolta egy hetvenéves ember: Kívánjuk, maradjon sokáig közöttünk és neveljen bennünket!

Az idős mondta a fiatalnak..., mégse éreztük úgy, hogy fejre állt a világ. Inkább egészen a helyén volt :)

Hogy pedig mi a kulcs? Szent Ágostonnál van, mint annyi más megszívlelendő is: "Ügyelj arra, hogy amit olvasol, hidd, amit hiszel, tanítsd, és amit tanítasz, kövesd is!

2012. november 8., csütörtök

Hála"pénz"

Vasárnap összefutottam a volt gyerekdoktornénim, - bizony, már nyugdíjas korú - lányával. Megörült a találkozásnak, mondta, már hetek óta hordoz egy borítékot magánál, várva, hogy odaadhassa. Rendezkedett otthon, és megtalálta ezt a képet.

A fénykép '57 karácsonyán készült, hátoldalán édesanyám írása: Sok szeretettel és hálával - aláírva pedig az én nevem.
Volt is miért hálásnak lennünk, mert Doktor Erzsi néninek, ahogy mindenki hívta a környéken, igencsak sokat kellett foglalkoznia velem, hogy segítsen megmaradni ebben a zűrös világban.

Akkoriban, a karácsonyi boríték csupán egy fényképet rejtett, amit ő gondosan megőrzött, és ami most - fél évszázad távolából - előkerült. Hiszen, ha pénzről volt szó, azt ő hagyott itt nekünk, hogy ki tudjuk váltani a gyógyszert.
Ilyen is volt a világ.

2012. november 2., péntek

Isten gondol öröktől fogva téged,
Elméjében léted mint szikla áll.
Mi ehhez mérve habfodornyi élted?
és mit változtat rajtad a halál?
                  (Weöres Sándor: Prae-existentia)

Bármennyi gonoszságod, balgaságod
nem is súrolja tiszta mélyedet.
Ha szövevényed és kérged lehámlott,
kiáll, mint pőre szirt, a szeretet.
                (Weöres Sándor: Búcsúzó - részlet)
                                       

2012. november 1., csütörtök

Mindenszentek

"Mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között, mert meg van írva: Szentek legyetek, amint én is szent vagyok."

(1Pét 1,15-16)



2012. október 28., vasárnap

Lemarad valamiről?

A csúnya hétvégén a Szemlő-hegyi-barlangban jártunk, sokkal jobb idő volt bent, mint kint. (Az első meglepetés az volt, hogy ennyi kötőjellel kell írni.)
Csodálatos a levegője, érezhetően tiszta, nemhiába légzésrehabilitációs gyógyhely. Ha majd nyugdíjas leszek, kérek ide beutalót, félév a várakozási idő és háromhetes kúrát adnak, addigra majd biztos lesz bajom is hozzá.

Ötvenperces vezetett túra van. 2,2 km, érdekes, izgalmas, és olyan jól kiépített utakon, fakultatív lépcsőkön, hogy idősek, babakocsisok is végig tudják járni, voltak is velünk szép számmal.
Elgondolkoztam, vajon miért tartják fontosnak, hogy elhozzák ide a pici gyerekeket? Volt, amelyik megijedt a sötétben, végigsírta, -félte az egészet, egyáltalán nem élvezte, de a bátrabb kicsik se igazán fogták föl, mi az a barlang. Úgy éreztem, azért vannak itt, mert a szüleik azt hiszik, nem lehet elég korán kezdeni a világ minden szegletével egyszerre való ismerkedést, nehogy lemaradjon valamiről, nehogy késésben legyen a többiekhez képest. Mert verseny van, és aki kimarad, lemarad, ahogy a régi reklám mondta.
Hogy én mikor járhattam először barlagban? Rémlik, hogy a lillafüredi István-barlangban egy nyaraláskor, amikor már bőven iskolás voltam. Aztán iskolai kirándulás Aggtelekre..., és sokkal-sokkal később már én vittem a gyerekeket a Pálvölgyibe, iskolás volt mind. Emebbe meg még sose jártam. De ha frusztrált vagyok, biztos nem emiatt. Ezek a fiatal szülők el tudnák hinni, hogy van időnk? Az élményekre is.

Kőgorilla rágógumit fúj :)







2012. október 27., szombat

Kis (magyar) abszurd

Rámentem a fészbuk-oldalamra, ahol megláttam másik kontinensen élő internetes barátnő bejegyzését és fényképét valami csuda autóról a következő szöveggel: Meglátni, megszeretni - és megvenni egy pillanat műve volt.

Alatta a másik bejegyzés egy fiatal, volt kolleganőmtől egy videót mutat:
Így lopnak mobilt a metrón

Azt kéne mondanom, hogy no comment, de egy másik fiatalt idézek: Ezt dobta a gép :)

2012. október 23., kedd

Belül hordott ünnep


Néha az ünnep lehet napsugaras, eleven és szokatlan módú. Ma ez a kivételesen járó, zsúfolásig tömött villamos volt, a kirándulás, a béke. És reggel az Egmont-nyitány...


A város fölött

 


Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...