2012. szeptember 28., péntek

Gyorsfényképek egy átlagos reggelen

Az első képen egy erőteljes fiatalembert képzeljünk el - olyan érettségiző korút - hátizsákkal, fülében a drótok és mindkét keze zsebre vágva. A helyszín egy buszmegálló. Befut az autóbusz, éppen a középső ajtó áll meg előttünk. Az ajtónyitó gomb a fiú oldalán van, meg kellene nyomnia. Nem tűnik külhoninak, hogy ne ismerné a szokást,; nem látszik, hogy bármi fogyatékossága lenne, ami miatt ne tudná a világító zöld gombot megnyomni. De mégsem, csak áll és bámul bele a világba. Talán csodára vár.

A csodát momentán én képviselem, aki átkalimpálok előtte keresztben, és kinyitom az ajtót. Ő méla képpel fölszáll, majd két megálló múlva, a középiskolánál lemászik. Akár gyalog is lejöhetett volna...

Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?

A másik kép már a buszban készül. Az amúgyis zsúfolt járműre fölszáll egy család két iskoláskorú gyerekkel - és két rollerrel! Ezeknek a modern rolleroknak az a praktikus újdonságuk, hogy összehajthatók. De ők nem. Olyan macerás lenne azért az egy megállóért! Inkább egyből elkaszálják sípcsontban három ember lábát, ahogy forgolódva próbálnak elhelyezkedni, egy másik utas átesik az egyik rolleren, amint az ajtó felé tör, de ők megint megtettek mindent, amit a gyerekek kívántak. Hogy egy értelmes szóval lebeszélték volna őket a reggeli roller-hurcolásról? Hogy éreztették volna velük, hogy mások is vannak a világon? Miért, vannak?
Sajnálom ezeket a srácokat.

2012. szeptember 26., szerda

Egy csöndes élet

A néni 86 éves volt. Szerette őt az Úr, rövid ágyhozkötöttség után csöndben elaludt. Csöndesen, ahogy élt.

Pedig fényesen, nyugodtan, sokat ígérően indult az élete. Apja magasrangú katonatiszt volt, ezért családjával együtt rögtön az elsők között telepítették ki a Hortobágyra. Keserves, nehéz évek voltak. Nem térhettek vissza a dunántúli városba, ahol éltek, Budán kaptak egy olyan kicsi lakást, hogy a három ágy nem fért el a szobában, az édesapának máshová kellett járnia aludni.

Az édesanya - akivel hamarosan magukra maradtak - a kitelepítés embertelen körülményei között súlyosan megbetegedett, több mint egy évtizeden át ápolásra szorult, a fiatal lány nem gondolhatott családalapításra. Dolgozott és tette a kötelességét.

Szolgálatokat vállalt a templomban is. Végezte a virágdíszítést, olyan észrevétlenül, hogy mindig csak a friss csokrok jelezték a keze nyomát. Segített más feladatokban is, megbízhatóan, csöndben, jószívvel. Sosem hallottuk panaszkodni, és mindig örült a találkozásoknak.

Aztán már ereje nem engedte eljárni, az utolsó hónapokat pedig szeretetotthonban töltötte.

A temetése meglepetés volt, annyi sok fehér virág a ravatalnál  - örülhetett a lelke, de szépen lehetne velük díszíteni a templomot! - a gyászmisére szinte megtelt a templom.

Olykor megkísért a gondolat, vajon a csöndes hűségnek  lesz-e megbecsülése odaát? Néha jó látni, hogy már itt is megadatik.
 

2012. szeptember 20., csütörtök

Rezdülés: sokjelentésű szó. Finom, halk mozdulat.  Megrezdül a fán a levél, ha belekap a szél. Megrezdül a tó vize, ha fölkavarja valami. És megrezdül a lélek, ha lát, érez, figyel és válaszol mindarra, ami körülötte történik.

Ezek a rezdülések fognak megjelenni ebben a blogban, prózában, versben, képben is. No, nem feltétlenül ilyen emelkedetten, inkább köznapi történésekről, köznapi szavakkal. Vagy olykor másképp, még csak elképzeléseim vannak, aztán majd kialakul. Örülök, ha rátalál valaki és kommentel is, de ha nem lenne olvasó, attól én még írni fogom :)

A kezdéshez azért rögtön legyen egy vers és egy kép is, mert ezek nagyon fontosak a számomra. (Ahol nem jelölöm külön, azok a képek saját felvételek.)

 
Weöres Sándor: Messzeségek

Szél lengeti a kertet. Honnan fut a szél?
Távol, idegen hegyek közül,
hol más-szavu ember él.

A harmatos éjbe honnan kel a fény?
Távol, idegen csillagokból,
hová csak a gondolat ér.



A lélek-rezdülés honnan fakad?
Oly messziről, hol csillag sincsen,
és el nem éri a gondolat.

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...