2012. október 28., vasárnap

Lemarad valamiről?

A csúnya hétvégén a Szemlő-hegyi-barlangban jártunk, sokkal jobb idő volt bent, mint kint. (Az első meglepetés az volt, hogy ennyi kötőjellel kell írni.)
Csodálatos a levegője, érezhetően tiszta, nemhiába légzésrehabilitációs gyógyhely. Ha majd nyugdíjas leszek, kérek ide beutalót, félév a várakozási idő és háromhetes kúrát adnak, addigra majd biztos lesz bajom is hozzá.

Ötvenperces vezetett túra van. 2,2 km, érdekes, izgalmas, és olyan jól kiépített utakon, fakultatív lépcsőkön, hogy idősek, babakocsisok is végig tudják járni, voltak is velünk szép számmal.
Elgondolkoztam, vajon miért tartják fontosnak, hogy elhozzák ide a pici gyerekeket? Volt, amelyik megijedt a sötétben, végigsírta, -félte az egészet, egyáltalán nem élvezte, de a bátrabb kicsik se igazán fogták föl, mi az a barlang. Úgy éreztem, azért vannak itt, mert a szüleik azt hiszik, nem lehet elég korán kezdeni a világ minden szegletével egyszerre való ismerkedést, nehogy lemaradjon valamiről, nehogy késésben legyen a többiekhez képest. Mert verseny van, és aki kimarad, lemarad, ahogy a régi reklám mondta.
Hogy én mikor járhattam először barlagban? Rémlik, hogy a lillafüredi István-barlangban egy nyaraláskor, amikor már bőven iskolás voltam. Aztán iskolai kirándulás Aggtelekre..., és sokkal-sokkal később már én vittem a gyerekeket a Pálvölgyibe, iskolás volt mind. Emebbe meg még sose jártam. De ha frusztrált vagyok, biztos nem emiatt. Ezek a fiatal szülők el tudnák hinni, hogy van időnk? Az élményekre is.

Kőgorilla rágógumit fúj :)







2012. október 27., szombat

Kis (magyar) abszurd

Rámentem a fészbuk-oldalamra, ahol megláttam másik kontinensen élő internetes barátnő bejegyzését és fényképét valami csuda autóról a következő szöveggel: Meglátni, megszeretni - és megvenni egy pillanat műve volt.

Alatta a másik bejegyzés egy fiatal, volt kolleganőmtől egy videót mutat:
Így lopnak mobilt a metrón

Azt kéne mondanom, hogy no comment, de egy másik fiatalt idézek: Ezt dobta a gép :)

2012. október 23., kedd

Belül hordott ünnep


Néha az ünnep lehet napsugaras, eleven és szokatlan módú. Ma ez a kivételesen járó, zsúfolásig tömött villamos volt, a kirándulás, a béke. És reggel az Egmont-nyitány...


A város fölött

 


2012. október 22., hétfő

Ősz a hegyen

Már vagy hat hete egy új projekt van folyamatban: minden hétvégén legalább két óra mozgás és szabad levegő. Ha éppen nem akarnék elmászkálni, a lehetőség helyben akkor is adott, szerencsére, többnyire társaság is kerül hozzá, a kitartás pedig megvan még. Nem mondhatom, hogy kíváncsian várom, meddig, mert ki máson múlna?
A mai penzum már teljesítve, jöhet az éjszakán át a mustáros pácban pihent karaj ezzel-azzal bolondítva. Nyammm..., ahogy a nagy klasszikus szokta volt mondani :)


(Félreértések elkerülése végett a képen nem én vagyok :)

2012. október 20., szombat

Gyorsfényképek

Októberi verőfényben, 20 fokban, mindenki csizmában jár! Leginkább térdig érő, hosszú, szűkszárúban, de van, aki bélelt, szőrösben, amilyen maradt neki a télről. Ez valami új divatőrület lehet, mert péntek délután, ahogy bámultam ki a busz ablakán, 23 csizmás nőt számoltam meg a hazaútban.
Gondolkodtam azon, hogy esetleg előveszem a hótaposót, szerintem az is elmenne, legfeljebb a divat vadhajtásának gondolnák, és talán még követője is akadna.
De mit fognak fölvenni télen?

A másik kép helyszíne egy jobb színvonalú belvárosi menza, amolyan fél-önkiszolgáló. Többnyire hivatalnokok járnak oda, ami elvileg meghatározza a vendégkör viselkedését is. Történt a minap, hogy csak átszaladtam ebédért, de mivel akkor nem volt időm leülni megenni, elvinni akartam. Meg is kaptam a műanyag dobozban, ám a doboz levest a fedele nélkül nyújtották át.
- Nem kaptam meg a tetejét - jegyeztem meg naivan.
- Itt nem is tetszik, majd a pénztárnál, ha kifizeti a dobozt.

?????????????

Ha már kifizeti valaki az ételt, letagadná a dobozt? Vagy, ha rögtön lezárhatná, az egészet ellopná ételestül? Vagy esetleg tud szaladni három utcát nyitott dobozos levessel? (Játék határok nélkül... :)
Ősbizalomról hallottam már, ekkora ősbizalmatlansággal most találkoztam először.
Nem értem én ezt.




(Nem, az írással semmi összefüggést nem kell keresni, csak ma ezt játszottam a napsütéssel és a fényképezőgéppel.)

2012. október 17., szerda


Kis kacsa fürdik...
Sok derűs szem vigyázza
Madárnyi béke

A kép valamikor, a múltkori szép hétvégék egyik vasárnapján, a Feneketlen-tónál...
A vers, az meg, kérem, egy haiku, ha valakinek esetleg hiányzott volna már :)

És, hogy még ez a madárnyi béke is mennyire már csak a vasárnapok sajátja, arra példa a ma reggel, amikor kétszer is majdnem fölszálltam egy kukásautóra.

Először akkor, amikor a boltból kilépve, egy teherautó takarásában, megpillantottam közeledni a böhöm fehér jármúvet a nagy szélvédő ablakkal. Jön a busz! - hasított belém a felismerés, és szaporázni kezdtem a lépteimet. (Mifelénk ugyanis fehér buszok is járnak; ki tudja, miért, - nagy a békávé állatkertje és járműparkja.) Ja, ez csak a szemetes - és kényelmesre fogva fordultam be a sarkon, hogy onnan lessem tovább, mikor kanyarodik be a busz.
Meg is örültem nagyon, amikor kanyarodni láttam egy nagy fehéret széles ablakkal..., nyomban elkezdtem helyezkedni. De, sajnos, nem állt meg :)

Nem is tudom, mi lett volna, ha esetleg még késésben is vagyok! Mert egyébként ez egy nyugodt reggel volt...

2012. október 14., vasárnap

Zarándokúton

Igaz, csak egy napra mentünk és a mai kényelmes körülmények közt, talán kicsit kirándulás jelleggel is, mégis a szándék a zarándoklat volt. Egyszer jó lenne nemcsak a szívünkben készülni így, hanem igaziból is megpróbálni.

"A zarándok magával hozza a szent hely lelkületét, a zarándoklat élményeit. Lélekben megtisztulva tér haza, jobb akar lenni, és jobbá szeretne tenni másokat. Az igazi zarándoklat nemcsak azoknak gazdagodás, akik azon részt vesznek, hanem azoknak is, akik közül a zarándok kiszakadt, akik őt lélekben kísérik és visszavárják."

(Dr. Keresztes Szilárd ny. hajdúddorogi püspök: Részlet az Eteria útinaplója című mű ajánlásából)

Holnap hétfő, lehet kezdeni :)

Szent Lőrinc-templom, Pásztó
A meteorológia ígéreteivel ellentétben napfényes, kellemes, őszi időnk volt.

Pásztó, az Oskolamester háza

Mátraverebély gótikus temploma

Azért lehetne ezt gyalog is :)
(nagyítható)

Egy kis erdő-feeling, bár a színe még nem az őszé

Szentkút


2012. október 10., szerda

Legfontosabb... a jelen pillanat

Kis gyomorszorítással mentem be ma dolgozni, tudtam, hogy hívni fog egy ismeretlen, aki mással már kiabált és veszekedett, erre megadták neki az én számomat, és most majd rajtam fogja számonkérni "a" hivatal összes mulasztását. Pedig ebben az ügyben olyan ártatlan vagyok, mint egy ma született állami tisztviselő. Dehát pár hónapja, egyszer, már elküldtek kommunikációs tréningre is, állni kell az ilyet is.

Valamikor délelőtt csöng a telefon, férfihang, be sem mutatkozik, mond egy nevet, hogy kit keres, egészen mást, mint az enyém. Kedvesen elmondom neki, hogy itt ilyen nem dolgozik, majd adok egy telefonszámot, hogy ott próbálkozzon. Kisvártatva újra hív, azt mondták neki, ezzel a témával mi foglalkozunk, visszairányították. Készségesen igyekszem segíteni, hogy kinyomozzuk, akit keres, még azt is vállalom, hogy fölírom a számát, és visszahívom, ha megtudom, hol érheti el az illetőt. Nem találom, de becsületből visszahívom, adnék neki egy újabb telefonszámot, de nem veszi föl. Alig pár perc, újra ő hív, már megismerem, beletörődően üdvözlöm. Közli, hogy rossz nevet írt föl, de a szám jó volt, őneki velem kell beszélnie! (Ajjaj, ez az én emberem! - ugrik be rögtön.)
- Parancsoljon, miben segíthetek?  - kérdem már tízpercnyi jó ismerősként. (Na, most ordíts, ha akarsz még!)
- Azt szeretném megkérdezni... - és megbeszéljük szépen, nyugodtan a gondját, még azt is megengedhetem magamnak, hogy az egyik kérdésére azt válaszoljam, ne haragudjon, de erről nem kívánok önnek felvilágosítást adni. Oké, értem - feleli és elköszönünk békességben.

Persze, szerencsém volt ezzel a megelőző, feszültségoldó közjátékkal, mert ha egyből rám ront, hát tarthatom félméterre a telefont. És ha sietősen, unottan lerázom, aztán mégis rámtalál?

Második gondolatként ez az idézet ugrott be:
Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni. Legfontosabb tette a szeretet.” (Eckhart mester, XIV. sz.)

Néha bejön :)

2012. október 6., szombat




Juhász Magda

Nyárutó

Nincs szebb, nincs szebb a nyárutónál,
mikor utolsót csillan még a fény,
mikor a falevelek az ágról
utolsó mosolyt küldenek felénk,
s az őszi lombhullásban még egyszer,
kezünk vágyódva összeér.

Nincs szebb, nincs szebb a nyárutónál,
nincs igazabb ragyogás, mint mikor
már minden menni készül, s amikor
nem vársz semmi jóra már, hirtelen
áttör a fény az őszi fákon, s hull
szívedre, nyári napsugár.

2012. október 3., szerda

Maximális sebesség 13,5 km/óra

Hogy mit is kerestem az Örökségnapokon? A hely szeretetét, lelkesedést és egy kis büszkeséget. Mindezt egyszerre sikerült megtalálnom a Fogaskerekű városmajori kocsiszínében.

Két régi jármű volt kiállítva, az egyik 1874-ből, a másik a 20-as évek elejéről való. A régebbi csak nyárra beállított, nyitott személykocsi volt, mert akkor ezt a vasutat még elsősorban teherszállításra használták. A fapados személykocsin ponyvákat lehetett leengedni, ha nagyon eleredt az eső, a kocsi tetején pedig a fékező ült, aki a vonat legfontosabb embere volt. Nem kellett félnie, hogy a belógó faágak megütik, mert akkoriban még kopár volt a hegyoldal. A mozdony egy kocsit tudott maga előtt tolni.

A másik, a múlt század elejéről való jármű, már a megszokott sárga színben ékeskedik. Akkor már menetrendszerű volt a személyszállítás. Fapados ez is, de itt már osztályok is vannak; a kisebb rész az első osztály, a nagy, termes pedig a turistáké, de gondoltak már akkor is a sílécekre és a szánkókra, azoknak külön helyük volt.

Két műszaki érdekesség, ami a magyar mérnökök ötletességét és szaktudását dicséri: a fölfelé menő szerelvény a fékezés során energiát termelt, amit visszatáplált a hálózatba, és azt a lefelé jövő föl tudta használni, így a fogas közlekedése a maiénál 40 %-kal kevesebb energiát fogyasztott! Pedig hol volt még akkor a környezettudatosság!
A másik találmány a mozdonyvezető munkáját könnyítette meg. A mozdonyt csak állva lehetett vezetni, és hogy a hegymenetben és lejtmenetben, a mozdonyvezetőnek ne a lába feszítésével kelljen egész nap talpon maradnia,  ezért úgy alakították ki az állóhelyét, hogy bármilyen szögben is ment a mozdony, az mindig vízszintesre állt be. (Ó, édesapám mennyire élvezte volna ezt a látogatást, és én mennyivel értelmesebben tudnám leírni a műszaki dolgokat az ő magyarázata nyomán. És hányszor elmondta volna: látod, ez is nálunk készült, a Ganzban! Hogy akkor ő még meg se született, az nem baj, de akkor is természetes, hogy nálunk.)

És mennyi érdekesség még, amit a valamennyire csak belém oltódott műszaki vénával érdeklődve hallgattam, dehát nem lehet egy bejegyzésben mindent elmondani. Viszont megtette ezt az a nagyon rokonszenves fiatalember, aki a fogas egyik műszaki vezetője, és annyi lelkesedéssel, a hely szeretetével és alapos szaktudással kalauzolt bennünket, hogy már ezért is feltétlenül megérte kilátogatni oda. Büszke volt a múltjukra, részesének érezte magát, tudja, hogy tartozik valahova, amit őrizni és továbbadni érdemes.

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...