2012. december 31., hétfő

Mindenért hála

A hitet másoktól szereztem
mint égig érő ablakot
akik látták magukat bennem
azoknak én csillag vagyok
én viszont nekik köszönhettem
az egész égboltozatot.
                  (Gyurkovics Tibor: Hála)

(Kovács László felvétele az idei elsőáldozáson)

Azt hiszem, ez a legfontosabb ebben az évben (is). Ezen kívül, persze, volt jó is, roszz is, szomorú is, öröm is. Idén talán az utóbbiból jutott a több, bármerre is nézek. Van miért hálát adni, és bizakodva, de a zsákbamacskának kijáró kis szorongással várni az új esztendőt.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK
MINDEN KEDVES OLVASÓNAK!


2012. december 29., szombat

Képes nap (és másnap)



Egyik hegyről a másik hegy... köztünk, a völgyben,  a város.
Ilyen volt a világ tőlünk reggel. Azt nem mondhatom, hogy hajnalban, mert már erősen hét óra fele járt. Csönd, nyugalom, harapni friss levegő.  Még ünnep.

Déltájban, aztán, a ragyogó napsütésben, turistának álcáztam magam és fölmentem a Várba. Láttátok már állványok nélkül a Mátyás-templomot? Érdemes!
Sétáltatok már egy olyan szombaton délben, amikor békesség van kívül-belül, és az ebéd is készen vár otthon? Érdemes! :)



Parkoló :)




A többi kép is megtekinthető, mégpedig itt. - meglepetéssel :)


2012. december 28., péntek

Puszta Sándor: Betlehemi éj


A hold beszűrt a kunyhórepedésen,
Ezüst halmot hintett szerte szépen.
A glória már fényes messze zengett.
Elaludtak. Szendergett a Gyermek.
Mária édesen, a bölcsőre hajolva,
József, az ács, s fejénél a szalma.
Aludt a csacsi és a hű ökör.
Ez éjjel nem riadt egy kutya se föl.
Bogrács alatt a tűz, csuporban a tej,
A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely.
Aludt a jószág. A tágas gádorok.
A mindig virrasztó csordapásztorok.
Egy kis bari, tán álmán, bégetett.
Sóhaja gyapjak tavába veszett.
Aludt a ház. A csend. A kispatak.
Háztető a nád. S a ház előtti pad.
Aludt a szerszám, a szíj, ostoron a nyél.
Gyalogúton, állva, elaludt a szél.
Gyöngyháztollú szárnnyal mind, a madarak.
Aludt az éj is, egy nagy fa alatt...

A glória már csak szinte zümmögött,
Mint a hold zenéje alvó fű között.

A Hűség virraszt csak
Léptét hallani,
Hogy ébren legyen itt
Mindig valaki...
 

(A legkedvesebb karácsonyi versem :)

2012. december 25., kedd

Gyermek született nékünk



Furcsa, kettős ünnep ez. Öröm is, csönd is; fényesség és pislákoló gyertyaláng; vidám és meghitt, fölérhetetlen csoda és a kicsiny gyermek kiszolgáltatottsága. Átéljük mindegyik mozzanatát.

Idén talán a csöndes örömből és békességből jutott több, de jó volt így.

(A jászlat a kicsikkel készítettük utolsó órán, mindenki elkészíthette a magáét, dolgoztak vele lelkesen. Szeretem nézni, amilyen féltőn fogják a tenyerükbe a kis Jézust, és helyezik bele. Kellene egy szív-fényképezőgép ezekhez a pillanatokhoz :)
Az idézet meg a zsolozsmából van, csak ezt már nem tudtam odaügyeskedni a képre.)

2012. december 24., hétfő

2012. december 23., vasárnap

Jöjj el, Urunk, ne késlekedjél!

Kezd ünneplőt ölteni a világ is, már csak egy napja van a negyedik gyertyának.

A vásárban délelőtt fúvószenekar vidámította a szakadó hóban a nézelődőket és az utolsó pillanatokban vásárlókat, táncra perdítve öreget-fiatalt. Aki pedig megéhezett, az a sülő kürtős kalácsok illatával is jóllakhatott, és mindezekért be se kellett mennünk a városba.

A kertet is szép lassan belepte a hó, "valaki" pedig még a kapu előtt álló tuját is földíszítette már. Nálunk meg a lépcsőházi ablakban is óloműveg van, azon át varázslatos ez a téli világ :)






2012. december 22., szombat

Csoda - csak nekem

Jó, jó, azt nem gondolom, hogy a karácsony az csak az enyém, de hogy a mégis-karácsony az egy nekem rendszeresített ünnep, arról minden évben meggyőződhetek.
Két nappal ezelőtt, ha lett volna időm és erőm írni, azt mondtam volna, hogy csak jussunk el a végéig, csak éljem túl, ami az utolsó napokban halmozódott össze. Az advent megint nem a csöndről, összeszedettségről, várakozásról szólt, ahogy szerettem volna, hanem inkább a helytállásról. Helytállásról a munkában, a közösségben, az emberi kapcsolatokban és a saját közvetlen életteremben. Hogy ebből az olykor összeszorított foggal átküzdött zűrzavarból hogyan lesz mégis, szinte észrevétlenül, igazi ünnepvárás; békéjével, örömteli készülődésével, azzal az el nem mondható belső ráhangolódással - ez mindig a csoda. Ez a csoda már tegnap este bontogatta szirmait, hogy aztán mára beborítson titkával, szépségével. És ünnep lesz, tudom, "tetten értem a szívemben" (József Attila szavaival) és már nem engedem el, inkább hozzá alakulok.
Mert a csodák ilyenek :)

(A fénykép pedig pont kilenc évvel ezelőtt készült Veresegyházán, egy szabadtéri betlehemesen.)

2012. december 18., kedd

Már nem üres kézzel - FRISSÍTVE!

A népes olvasóközönség több észrevételt is tett. Egy kedves olvasó, akinek volt alkalma közelről végigkísérni a munkálatokat, azt mondta, hogy a nyájas olvasók - akaratlanul is - félre vannak vezetve. Ugyanis a képeken önmagukban álló cserepek nagysága nem beazonosítható, mi több, félrevezető, és azt hihetik, rendes cserepekkel van dolguk.
Beláttam, hogy igaza lehet, íme, tessék egy méretarányos kép, a cserép mellett egy élire állított gyufásdoboz a viszonyítási alap:


Elvégre így mécses, különben lámpásnak hívhatnánk,
És akkor már meg is érthetjük Samu kommentjét, hogy micsoda pepecselés! :)

Aztán meg érdeklődésre válasz: a dekupázs-technika szalvétaragasztásos képkészítés. Érdekes, jópofa, sokoldalúan használható módszer és nem is ördöngős, érdemes utánanézni a neten és kipróbálni.
A bluetack pedig egyszerűen ragasztógyurma, kezdetben csak kék színben volt kapható, innen az elnevezés.

Aztán majd egyszer a lelkünk is, ma akartam írni róla, de ahhoz már fáradt vagyok, talán majd holnap.

A kommentelők között kisorsolok egy mécsest, még lehet pályázni :)


oooooooooooOOOOOOOOOOOOOooooooooooooo



Már nem üres kézzel kell várnom az ünnepet, elkészültek  a figyelmesség-ajándékok vagy baráti ajándékok, szóval azoknak, akikkel csak gondoltam rád-ajándékot váltunk egymással.

Nagyon egyszerűnek tűnt a mécsesek elkészítése, izgatott a még sosem próbált dekupázs-technika is, a többi mozzanat meg ugyan! Festem, gyertyát öntök bele és ugorhat is a celofánba. (V.ö. a régi reklám: csak megmosom a hajam és megyek is :)

Ehhez képest elég sok estébe telt, még jó, hogy tíz darabot gyártottam, volt mód minden fázisnál rájönni a trükkökre. Elsőként azt gondoltam újítani a leíráson, hogy nem használom a sablont, minek az? Amikorra mégis beláttam, hogy a felfele bővülő cserépre tényleg csak a fordított trapézforma fekszik föl szépen, addigra már elég sok szalvétát szétszabdaltam máshogyan. A festés és a lakkozás csak picit hosszadalmas volt a száradási idők miatt, de abban nem akartam új megoldásokat kitalálni.

A gyertyaöntéshez kénytelen voltam egy negyedkilós ananászkonzervet beszerezni, hogy hozzájussak a dobozhoz (éppen most sülnek az ananászos-kókuszos muffinok, kapóra jön a holnapi benti karácsony), továbbá bevontam a műveletbe az élő segítségen túl a tejforraló lábost és a régi kávékiöntőt is, de mind túlélték, én is, égési sérülések nélkül. Ja, és a talpas kanócokat hosszú gázgyújtó gyufák tartották meg középen, a cserepek alját meg bluetackkel kellett betapasztani, mert elsőre vidáman kifolyt a viasz :)

Szóval, jó játék volt, az eredménnyel elégedett vagyok, és hogy-hogy nem, közben beóvakodott a karácsony is :)


2012. december 16., vasárnap

"Örvendjetek!"


A mai, örvendezés vasárnapjára kevés külső inspiráció van. Reggel kinéztem az ablakon, és nem láttam semmit, akkora a köd. De sejtettem, hogy ez szép is lehet, gyorsan becsaptam a fényképezőgépet a táskába. Most már esik is, estére talán le is fagy, mint tegnap. Nem nagyon akaródzik már kimozdulni. Hosszú, nyűgösen fáradt nap. Szent Pál is élhetett át ilyesmit, mert így folytatja: "Újra csak azt mondom: örüljetek!"





2012. december 13., csütörtök

A lóhalál kegyelme

A nyugodalmas éjszakát és a jó halál kegyelmét adja meg nekünk a mindenható Isten! - ezzel a fohásszal zárul mindennap a zsolozsma esti imája. A címben idézett "adventi" változatot a Bírod még? kérdésre hallottam valakitől válaszul tegnap.

Körülbelül ez fejezi ki az én adventemet is. Szép volt az elképzelés, hogy majd angyalok szálldosnak a blogon, békesség, elcsöndesülés, tartalmas, szép könyv olvasgatása, ajándékok készítése, a várakozás öröme. Aztán sorban hulltak le a fölragasztott címkék: a jóság (adott-kapott) vagy túl személyes, vagy nem veszem észre, a békesség esetleges, csönd helyett jajmégeztfeltétlenülmegkellkeresnemaneten, olvasgatás viszont bőven akad, csak túlórában és egészen másféle műfajokat.

De két bizonyosság azért van: az ünnep akkor is eljön, és - mint oly sokszor - meglepően tiszta, fényes, és őrizhető örömet adó lesz (mert akkor is eljön a hajnal, ha a gyertyák csonkig is égnek - írja Gyurkovics Tibor egyik versében), és még majdnem másfél hét van arra, hogy földíszítsem a lelkemet.

A többi pedig marad majdegyszer-álomnak, mert én valójában szeretek így élni: a lóhalál kegyelmében :)

(Csak egyre kevesebb az energiám hozzá.)

2012. december 11., kedd

Készítsétek az Úr útját!


avagy mindenféle, így, adventben

Előrehozom Mick gondolatát egy korábbi  kommentből:

"Sokan sokaknak gyűjtenek. A szegényeknek, a fogvatartottaknak, cipődobozban,
 bevásárló kocsikban, lerakóhelyeken, konténerekben, perselyekkel.
Valakikről mintha megfeledkeznénk: a gazdagokról. Jókai óta tudjuk, hogy ők Szegény gazdagok.
Ötletem: ki-ki gondolkozzon el, hogyan menthetné meg őket, az igazi fogvatartottakat, akik igazából gazdag szegények."

*
Én meg elkezdek festegetni. Idén újfajta gyertyákat készítek, tartóval együtt. Kár, hogy égve nem fogom tudni lefényképezni őket. De lehet, hogy egyet, csak ezért, majd megtartok magamnak.

*
Munkahelyi karácsony készülődik. "Neki ne szóljatok, ő ne jöjjön!" - mondja valaki. Hát, nem lesz könnyű föltölteni a völgyeket és elhordani a hegyet...

*
A kicsikkel ma az Üdvözlégyet tanultuk, el is játszottuk. A Máriát alakító szőke kislányra illik a világoskék kendő. - Tényleg? - kérdi tágranyílt szemekkel a hírhozó angyalt, arcán lobban a csodálkozó öröm.
Igaz, az Úrangyalában nem egészen ez a válasz, mégis megölelem, olyan őszinte, kedves.


2012. december 10., hétfő

Pillanatok

Egy hajnali Rorate-mise kapcsán jutottam arra a gondolatra, hogy életünk megélt és elszalasztott pillanatok sorából áll. Hogy melyikből éppen mi lesz, arról folyton döntünk, mégha sokszor nem is tudatosan. És nagyon hiányzik a Replay-gomb.

Igaz, mondhatnék percet, órát, napot, de azok sokkal értékesebbek, azokat komolyan vesszük. A pillanat az semmire nem érdemes. Pedig az öröm is a boldog pillanatok összefonódása, és a fájdalom - bár végtelenül hosszúnak tűnik - visszagondolva csak egy élesen hasító seb. Vagy inkább csöndes szomorúság, - és itt kezdem elveszíteni a saját filozofálásom fonalát, úgyhogy jobb is, ha pillanatokon belül abbahagyom :)

2012. december 8., szombat

Kicsiny kis fényemmel

Nagyon elfáradtam a héten, már csak azt vártam, hogy a végére érjünk. Egy pénzügyes élete decemberben amúgyis őrültek háza, ha mindez pénteken még egy költöztetéssel is tetézve van, akkor az már maga a halál. Amikor az informatikus ott toporog melletted, hogy szétszedje a gépedet, miközben határidős feladatot csinálsz rajta, dehát neki meg ez a dolga, - akkor már csak az emberi kapcsolatoktól működik az egész, és, szerencsére, ez a része valóban működik.
De éreztem, hogy nagyon kiürült a jóság-tankom, már a lelkem is csak úgy vonszolódik.

És délután - a munkából egyenesen bezuhanva - még a kicsik adventi lelkinapja, már ha nagyképűen lelkinapnak nevezzük a 4-től  fél 7-ig tartó együttlétet, amibe azért belefér két elmélkedés (mint a nagyoknál), játék, éneklés, uzsonna és még egy záró szentmise is családostul. Jaj. Csak legalább annyival érjek oda előbb, hogy föltekerjem a fűtést, és előkészítsem az uzsonnát. Több feladatom, örömömre, most nincs is, csak jelen lenni.

Jelen lenni. Egyszerűen hagyni, hogy átjárjon, ami ott történik, amiről szó van, hogy az ima, a gondolatok, a játék, az ének kimossa ezt a zűrzavaros hetet.

"Kicsiny kis fényemmel világítani fogok" - zengik- mutogatják szívből az éneket. Látjátok, így kell imádkozni is, ilyen lelkesen, örömmel, mondja az előadó.
- És így kell hozzáállni az egész élethez is - teszi hozzá E. teljes természetességgel, tíz évének minden bölcsességével. Csak nézünk rá, gyűrött felnőttek...

Ma estére már két gyertya ég. Kicsiny fények, de növekedők.

2012. december 6., csütörtök

Szent Miklós a hulló hóban puttonyával körbejár.
Bekopogtat minden házba, minden szegényt megtalál.

R. Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó: röpíti szél, szánkó.
     Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, nekünk adja jókedvét.

Ajándékát hátán hordja, szíve csupa szeretet.
Sose nézi: jó vagy, rossz vagy? Szeret minden gyereket.

R.

Ajándéka nem az arany, nem is hamis földi kincs.
Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs!

R.

Ezen a szép téli estén kövessük a példáját:
vidám, boldog nevetéssel ünnepeljük Mikulást.

R.

2012. december 5., szerda

Áthozom ide Mick bejegyzését a kommentből:

Valaki feltette Kodály Veni, veni Emmanuel c. kórusművét. Igen szépen énekli egy nő és egy férfi duóban. Hallgassátok meg ti is.
http://www.youtube.com/watch?v=3CS8K_5c8Yw

2012. december 4., kedd

Ide leginkább egy elgondolkodó angyal illene, de olyat meg nem találtam. Jóság vagy éppen nem az, amit ma elibém hozott az élet?

Szabadságon voltam, és délelőtt elballagtam a közeli plázába, mert úgy gondoltam, ott megkapok valamit, amire éppen szükségem lett volna. Ha már ott jártam, lementen az élelmiszeráruházba is, összekapkodni ezt meg azt, tejfölt, egyebet, hétköznapi dolgokat. Nem sok pénzt hagytam ott.

Fizetéskor kérdi a pénztárosnő (lélek se állt sorban rajtam kívül, beszélgethettünk)
- Matricát tetszik kérni? (Egyet kaphattam volna.)
- Nem, köszönöm, nem kezdtem el gyűjteni.
- Vigyen azért, hátha megtetszik majd valami.
- Meddig tart az akció?
- Az év végéig.
- Ó, akkor nem jön össze addig, nem vásárolok én itt annyit - feleltem.
- Adok én tizet, azt már be is tudja váltani. Nagyon jók azok az edények, és matricával olcsók. (Igaz, jól néznek ki, tetszik is, tudnám is mire használni, de tulajdonképpen minek? Vagy azért  csak jó lenne? Az egyik, talán...)

A pénztárosnő ráérzett pillanatnyi megingásomra, látta a szememben felgyúlni a vágyat.
- Tudja mit? Adok még tizet. Azzal már bármelyiket megveheti. Akik sokért vásárolnak, azok sokszor nem viszik el, belefér, hogy maga kapjon.
- Köszönöm - feleltem nevetve-csodálkozva és eloldalogtam.

Na, itt a mai jóság - jutott eszembe a blog. De ez most jó vagy nem jó? Ő biztosan úgy érzi, hogy jót tett, segített. Csalás vagy titkos összeesküvésünk a világ ellen? Adventi-e a szerzés vágya?

.....................

Kér valaki húsz matricát?


2012. december 3., hétfő

Ma sokat sütött a Nap. Néha ennyi is elég a jókedvhez, vagy legalábbis a jobb kedvhez.





2012. december 2., vasárnap

Adventus Domini

"Még sötétség borítja a földet,
és homály a nemzeteket,
de fölötted ott ragyog az Úr."

(Iz. 60,1)








(A kép a saját kertünkben készült, kicsit játszottam vele.)



Advent kezdődik, a legkedvesebb időszakom. Nemhiába az egyházi év kezdete, mindig van benne lendület, újat kezdés, elhatározás. Nem fogadkozások, de mégis a jóság vágya. Jóság síró vágya - írja Ady egyik verscímében.

A nagyböjt fájdalmával és bűnbánatával szemben az advent öröm és készülődés, a várakozás csöndjét is az ünnep közeledése festi be. Jó várni, jó napról-napra előrébb jutni, és jó megérni mindig egy újabb adventet.

Az adventi naptárak kinyitásának-kiszínezésének feltétele a jócselekedet. Nem akarok interaktív blogot, hogy nyitogatni lehessen rajta; a saját jótetteit meg az ember nem híreszteli. Azonban mégse maradjunk jóság - és ezzel együtt remény - nélkül, azt találtam ki, hogy adventben elindítom a jó hír-adót. Megpróbálom mindennap megkeresni magam körül (húúú, de alliterál :) a jóságot, a békét. És, hogy mindenkinek jusson belőle, le is írom. Nem biztos, hogy mindennapra lesz, ezért is, meg egyébként is biztatom a néhány olvasót, hogy kommentben tegye hozzá a magáét. Ha ilyesmikre figyelünk, hátha a magunk szíve is könnyebben kinyílik.

Az embléma mindig egy kisangyal lesz. Kezdem is.

Ma egész nap nem járt nálunk a villamos, hirdették már előre, tudtunk róla. De aki nem idevalósi, az esti sötétben hogy is vette volna észre a kiírást a megállóban! A villamospótló busz az út túloldalán állt meg. Ahogy mentem oda, észrevettem, hogy egy nagyapa két unokájával a villamoshoz tart. Szólni kéne nekik, ne várjanak rá. De amíg én csak gondolkodtam ezen, egy fiatal lány megelőzött, odament a járdaszélre, és átkiabált nekik, hozzátéve, hogy ő már póruljárt. Megköszönték, jöttek át. Aztán mindannyian láttuk, hogy egy nő is a megállóba megy. Hmmm, szólni kéne neki is... Most a nagyapa ment kiabálni, és amikor a nő átért, és megköszönte, mindhárman beszélgetésbe elegyedtek.

Ahogy a rossz mindig tovább tud gyűrűzni, egészen az otthon belerúg a macskába lezárásig, kiderül, hogy a jó is láncolat. Muszáj továbbadni, ha már valaki elkezdte. Olyan snassz nem folytatni.


Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...