2013. szeptember 27., péntek

Párhuzamok

A tett halála az okoskodás.

A blog halála az időhiány.

Mert rengeteg dolog van a fejemben, amiről szívesen írnék: a reggelek szépsége, a színház múlt vasárnap, íjászat pár percben, kulturális örökséges séta, sok elmaradt fénykép és gondolatok csak úgy...
De este nem szabad már nekilátni blogot írni, mert pillanatokon belül éjszaka lesz, és még föl is ébredek tőle; napközben meg kicsit macerás lenne.
Így hát marad a nyafogás. De igazolt nyafogás, mert holnap kirándulni megyünk, ami mégiscsak egészségesebb, mint szombaton is a gép előtt. És hazaérkezve földőlni is jó, aludni egyet délután a sok-sok levegőtől. A szegény blog meg csak tolódik-húzódik.

Vigasztalásul egy kép múlt szombatról (amikor ugyancsak egész nap nem voltam itthon):



Update máról:




2013. szeptember 20., péntek

Fülhúúúzás



Két dolgot nem akartam: hogy kék vagy rózsaszín legyen a kép, és hogy bele legyen írva a heppibörszdéj, úgyhogy emellett döntöttem.

Mert bizony, szülinap van, blogszülinap, egyéves a csemete.

Kedves, okos(kodó),  "jóképű" és barátságos. Attól se kell félni, hogy lassan elkezd kúszni-mászni, és mindent szétrámol a lakásban :)
(Ellentétben a tiszaburai szellemmel, ami összerámol.)

Hogy milyen jövőt jósolhatunk neki, na, az inkább kérdéses. Nem tudni, megéri-e a blog-ovis kort, vagy szép lassan megáll a fejlődésben, de egy egyévesnél ilyesmin még nem is gondolkodunk.

Nőjön nagyra és hegessze be azt a sebet a szívemben, amit freeblogos elődeinek végleges elvesztése okozott a minap. Amit egyébként nem is annyira bánok. Akkor még túl nyitott, túl őszinte voltam, nem értettem, nem értettük, mit jelent a világnak írni. Gondolkodtam a törlésen, de nem volt erőm hozzá, hát most megtette a ....nem tudom mi, szinte hálás vagyok érte, hogy eltűnt a netről. A Horgonyt, azt sajnálom, az szép volt, komoly és viszonylag személytelenebb, meglepően sokan találtak rá egy-egy téma kapcsán, a fejléc meg egyenesen remekmű volt (Ágit dicséri :) Még szerencse, hogy azért el van mentve mind a kettő, mert voltak bennük hangulatos, szép írások, különösen az úti beszámolók, a másikban meg az adventi versnaptár, meg az olimpiát is szerettem, meg..., meg... 
És ez az egész újra rádöbbentett a sebezhetőségünkre, kiszolgáltatottságunkra, arra, hogy fontosnak tartott dolgok, amikbe túlontúl is sok energiát ölünk, pillanatok alatt semmisülhetnek meg, és már belül se dől össze miatta a világ . Akkor meg jobb lenne rögtön a helyén kezelni mindent, de ilyen bölcsességeket mindig csak utólag lehet kitalálni :)

2013. szeptember 15., vasárnap

Recept! :)

maradékhasznosítás + trendi = quiche lorraine


Mostanában egyre kedveltebb étel itthon is a lotaringiai lepény, a franciák pizzája: gyorsan, könnyen elkészíthető, kiadós és finom.
Annyi egyszerűsítés van benne az eredeti recepthez képest, hogy a külön összeállított, elősütött tésztát remekül ki lehet váltani a kész leveles tésztával, amit tényleg csak egy perc kibontani a papírból :)

Bármilyen zöldség kerülhet bele, aminek éppen szezonja van, vagy éppen van belőle otthon. Én, mint cukkinikedvelő, a képen láthatót cukkinivel készítettem. Kell hozzá 3 db közepes cukkini és egy csomag újhagyma. Mindent karikára, olajon megpárolni, sózni. (A zöldség fajtájától függően nem feltétlenül kell előre megpárolni.)

A jénaiba vagy a tepsibe (lustábbak sütőpapírral kibélelhetik) úgy simítjuk bele a leveles tésztát, hogy körben pereme legyen, nehogy kifolyjon a töltelék. Zöldhagymás cukkini rá, aztán megint az ami van-hozzávaló jön: csíkokra vágott sonka vagy tarja, sült hús maradék, darált hús, szalámi - rászórva. Ebben éppen 10 deka füstölt tarja nem látható, persze, lehet húsféle nélkül is.

Ezt még bolondítottam néhány paradicsomkarikával is, hogy kinézzen valahogy.

Ezután jön a legfontosabb része: 3 tojást és kb. 1 deci főzőtejszínt habosra keverek, mehet bele reszelt sajt is (dőzsölés esetén fetát is lehet belemorzsolni) és ízlés szerint fűszerezem, só, bors mindenképpen, aztán széles a paletta, nálam a bazsalikom a nyerő. Maszat rá az egészre, 180 fokon úgy harminc perc és voilà! 

Egy család vagy egy 4-5 fős vendégsereg jóllakik belőle, friss legelnivalót kínálhatunk még hozzá. Inkább könnyű vacsora, mint ebéd, de ez csak elhatározás kérdése.

2013. szeptember 9., hétfő

"szítsd föl a szív fáradt tüzét"

Elegem van. Belefáradtam a sok munkába, a felelősségbe (végre vége a helyettesítésnek), az öregjeim és a betegek látogatásába, akikből egyre több van körülöttem, a tanévkezdés bonyodalmaiba, a rumliba itthon, amire nincs időm, az újság éjszakába nyúló összeállításába (készen lett és jó), az egyebekbe, mindenbe.
Igen, ez most egy énblog a javából. Meg egy innen szép győzni-állapot, nagyszerű kezdés így, tanév elején.

Jólesett volna tegnap délután íjászkodni, társaságban, nevetéssel, izomlázzal utána, dehát a többiek programját nem szabhatom az én depimhez. Így nem maradt más, minthogy útra keltem.
Egy heggyel odébb mentem, és a busszal fölmentem a Kis-Svábhegyre, sétálni egyet a bírák és ügyészek telepén. A telep létrehozását 1910-ben határozták el, és 1912-ben már be is költözhettek mind a 40 épületbe. A telepen elsősorban hegyi villák csoportját kell érteni, de volt olcsó bérű bérház, sőt internátus is épült a vidéki bírák és ügyészek Pesten tanuló fiai részére. "Az egyes villák az elsőrangú kivitel és szolid, minden komforttal való ellátás ellenére felette olcsón készültek el. Az összes épületek köbmétere mindenestől 23 korona 50 fillérbe került. Az egész telep építése körülbelül 2 millióra rúgott. A villák stílusa a sablonos típusrendszertől eltérően annyira változatos, hogy két egyforma nem akad köztűk, külsejűk pedig különféle vakolattechnikával, színes kivitellel, sgraffitóval, majolikával és egyéb művészi elemekkel, sőt itt-ott freskóval is díszes. A telep utcáinak elnevezése a kegyelet lerovása a magyar bírói kar egyes kitűnőségei iránt; az utcai jelzőtáblákon Csemegi Károly, Karap Ferenc, Tóth Lőrinc, Ráth György, Székács Ferenc nevei olvashatók. A Bírói és Ügyészi Egyesület budapesti osztálya, mely a gyönyörű alkotást megtekintette, elragadtatva szemlélte a kollégiálitás és szociális érzés sugalta tervnek nagysikerű megvalósulását" - írta Árkay Aladár a Magyar Építőművészet című folyóirat 1913. évi 3. számában.

A házak ma is állnak, az utcanevek ma is ugyanazok. A telep méltóságteljes csömdje, tartózkodó eleganciája (nem találok jobb szót rá) a vasárnap délutáni sétálót a múlt század eleji hangulatba röpíti vissza. Nekem, szüleim ismerőse révén, szerencsém volt belülről is ismerni az egyik házat, nem okozott csalódást. Mióta Magdi néni nem él, már csak kívülről szoktam nézgelődni a házak között.

A kis utcákon bóklászva végig lejöttem a hegyről, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve és az orrom előtt elment busz miatt, gyalog caplattam föl a magunkéra is. Az eredménye, hogy egy jót jártam, született egy blogbejegyzés, a lelkem meg..., azt majd meglátjuk :)











A Vízművek ma is működő üzemépülete ugyancsak a századelőről

2013. szeptember 3., kedd

Fázisok

Most végre egy nyugodt, kényelmes, minden kötelezettségtől mentes hétvégém volt (ellentétben a hétköznapokkal), még arra is jutott időm, hogy fényképezgessek, csak úgy, az ablakban.
Megint meg is állapítottam, hogy csak kellene már venni egy igazi fényképezőgépet, amivel rendesen lehetne makrózni meg egyéb b(m)űvészkedéseket csinálni  Vagy legalább letölteni egy jó photoshopot :)

Néhány kép a ráérős szórakozásból, a többit majd egyszer talán bedobálom albumba, egyelőre csak háttérképnek használom őket. Aki nem ismerné föl, ezek, kérem, muskátlik.










Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...