2015. február 26., csütörtök

Hirdetés

Alapjában véve jó természetű, barátságos, kevés törődést igénylő köztisztviselő, tartható napos, kellemes lakásban. Gazdái életvitelét nem zavarja, reggel elmegy dolgozni, este hazajön, eszik, alszik. Engedjük sokat aludni, erősen igényli. Mindent megeszik, az előző napi maradékot is bátran adhatjuk neki. Néha vigyük el sétálni, vasárnaponként örömmel veszi, ha templomba is elvisszük. Hogy a napos lakás miért kell neki, ha úgysincs otthon egész nap, nem értjük, de ez az egy, amihez makacsul ragaszkodik. Szereti, ha felolvasnak neki, olyankor nagyon kedvesen tud nézni. Vizsgára készülni, kreditpontokat gyűjteni nem szeret, ha erre biztatjuk, nyüszítve elvonul egy sarokba. Ha igazán a kedvében akarunk járni, két dolgot tehetünk: egy szelet Kinder Pingut kínálunk neki, vagy pedig az internet közelébe engedjük.
Akkor meg hülyeségeket irkál.

2015. február 22., vasárnap

Nagyböjt kezdetére

Tegnap tartottunk egy zarándok-utótalálkozót, meglepően sokan részt is vettünk, a közös élmény megkívánja, hogy újra felidézzük.

Ennek kapcsán jutott eszembe egyik kedves versem, és mert elkezdődött a nagyböjt, időszerű is:

Vas István:

A rostirónt letettem


1
Hatvan napig bennem lakoztál.
Énbennem lépdelt könnyű lábad.
Voltam Galileád és Jeruzsálemed.
Amivel ostoroztak, belém vágott az ostor.
Kereszted szögei két tenyerembe szúrtak
S egymásra helyezett két lábfejemen át.
Már hűlő oldalamba döfött az otromba dárda.
Sebembe dugta ujját a hitetlen Tamás.
Azután te az égbe szálltál a te Atyádhoz.
Én kitettem a pontot a történet után
S a rostirónt letettem.

2
Eli, Eli, lama sabaktani?
Mért hagytál azóta üresen?
Nyomaidat hiába keresem:
A pusztában sem tudom megtalálni.
Hol vannak a dombok, hol a kertek?
Elszáradtak mind a fügefák?
Nélküled a világ nem világ.
Azt sem látom, hol állt a kereszted.
Húsz napja sincs, hogy bennem beszéltél.
Szívemre sütöttek szavaid.
Uram, mért hagytál magamra itt?
Miért van azóta bennem éjfél?

3
Feltámadás szele mindig újra
Fúj a földön - fújj hát rajtam át,
Pusztaságom odvaiba fújva
Oszlasd szét a kétely zavarát,
S új Kezdet lesz, ami már kiszáradt:
Hajtasd ki megint a pálmafákat!
Te, aki nem űzted el Tamást sem,
Bár boldog, aki hisz, ha nem is lát,
Ugye megadod, hogy újra lássam
Szép arcod hitető sugarát?
Virraszt velem a türelem,
S könyörög a kétely és a hűség:
Támadj föl már bennem, örök Húsvét!

1984


Kilátás a Genezáreti-tóra a Nyolc boldogság-hegyéről

2015. február 15., vasárnap

Életpótlék

Minap olvastam egy blogban egy idézett kommentet, miszerint a blogolás életpótlék. Elgondolkoztam rajta, és igazat adtam neki. Mert amint élet van, és ebből a szempontból nem számít, hogy az aktuális élet kötelező vagy szabadprogramokból áll-e, vagy súlyosbított esetben túlélési kísérlet a kettő egybegyúrására, azon nyomban kevesebb idő, energia és igény mutatkozik ennek a leírására, megosztására. Szóval, ennyit az év elejei szép elhatározásomból. Mert élet, az van.

Ma viszont kihasználtam a szép időt és elmentem egy órát kószálni. Persze, fényképezőgéppel, valamiben nekem is kell élni a kreativitásomat. Hova is mehetnék, mint a Várba! Ingyér' van és közel. Szeretem a Várat, a hangulatát, a színeit, a folyton változó fényeket és a csöndjét is, amit a turista-özön ellenére is meg lehet találni. Ha ott fényképezek, megtehetem, hogy csak a részletekre figyeljek és egy kicsit játszom is. Hiszen az egész nekem itt van mindig.

Most ilyen képek jönnek:

Néha nyitva van egy-egy kapu

Kihagyhatatlan :)
(mégha a beállítás lehetett volna jobb is, de a színek!)

Fényjáték

Ez most szándékos? Vagy mi is van?

Egy szintre hozva

Égbeszökők

Na, ugye, hogy belefér egy képbe? :)

Három lámpa

Ezt most úgy két hétre, jóóó? :)
És nagyban, lécci, mert úgy az igazi.


2015. február 7., szombat

Az idők jelei

Történt egyszer, úgy bő másfél évtizeddel ezelőtt, lelkes és fiatal(abb) hitoktató koromban, hogy fölszálltam egy buszra. Az elsős-másodikos korú kislány a felismerés boldog örömével, éles gyerekhangján kiáltotta:
- Anya, nézd! Ő tanítja nekünk a Jézust!

Tegnap este a villamoshoz mentem. A járdaszigeten egy nő két kisiskolás korú fiával. Ahogy elhaladtam mellettük, hallom, ahogy az egyik kisfiú mondja:
- Anya, a néni a templomból.

Hát, így telnek az évek...
És így változnak a gyerekek és a hitoktatók :)

(És az ilyen történetek miatt hiányozna a blog, ha nem lenne :)

2015. február 1., vasárnap

Mint állat

Nem annyira régóta lopakodott be mindennapi beszédünkbe ez a hasonlat. Amikor - úgy két éve lehetett - először hallottam (ifjú papunktól, mert honnan szedje össze az ember a legfrissebb szlenget), nem tetszett, nagyon hiányzott belőle a határozott névelő. Aztán, ahogy egyre többfelől és egyre többféle vonatkozásban hallottam, megkedveltem, megfogott a hangulata és a tömörsége.

Szóval, jelentem: dógozom, mint állat.
Nemcsak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is. Pedig nem vagyok tűzoltó, sem vadakat terelő juhász. A boltok bezárásáról már döntöttek, a hivatalokéról még nem. Persze, kapunk majd szabadnapokat, csak éppenúgy nem tudjuk kivenni, mint az eddigieket. Majd... egyszer... biztosan...   feltétlenül...csak most még ezt az időszakot. És mi még jól jártunk, mert nálunk nem vezették be a tízórás munkanapot.

De amikor ma késő délután végeztem a napi penzummal, nekieredtem a hegynek, hogy kijárjam a gép előtt görnyedést és szívjak egy kis levegőt, no, meg nagyon türelmetlenkedett már a hetek óta sarokba csapott fényképezőgépem is. Talált is kedvére valót: hóban hóvirág :)



Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...