2015. augusztus 31., hétfő

Volt egy nyár

Az idei nyár a többé nem fájdalmáról szólt. Van ilyen néha.
A munkahelyi gondok és bizonytalanság már igazán csak bónuszként jött hozzá a napi és hétvégi túlórák tömegével, áthelyezés, új munkaterület, megint költözködés, új munkatársak, új felelősség. Még egy próbálkozásba is belehajszolt ez a helyzet, de a reményhal már messze úszik.
Hogy az összesen egyheti szabadságom alatt egyetlen napot se utaztam/nyaraltam, az az így jártam-kategória, de legalább az első hőségriadós hetet sikerült itthon töltenem, ez kétségtelenül pozitívuma. Ami kirándulás mégis volt, az egy tor-túra a fogorvoshoz, ugyanis kitört az egyik fogam.
Hogy az idei tanévkezdés engem már nem érint, csak ráadás, így hozta az élet. Talán jobb is így a munka miatt.
Tudom, hogy a blogomból oktató-nevelő fényképalbum lett, de most így esett jól. Nehéz lesz visszatalálni a régi hanghoz, ha ugyan... Ja, és közben volt egy blogszülinap is, pont a tízéves, jól megfeledkeztem róla.
A fényképezőgépet egész nyáron a kezembe se vettem, ilyen nem volt emberemlékezet óta.
Esetleg egy szelfit az elromlott hűtőszekrénnyel? Na?
És most nehogy valaki elkezdjen sajnálkozni, mert megharapom. Komolyan. Van már fogam.


Vége a nyárnak. Illik feltöltődve, pihenten, frissen és csupa lelkesedéssel kezdeni a gürizős őszt...


2015. augusztus 20., csütörtök

Szent István király nyomában

Néhány kép egyszer volt, hol nem volt-időkből, hiszen nehéz az országban olyan vidékre menni, amely valamilyen módon ne őrizné Szent István emlékét.



Melocco Miklós szobra Esztergomban. Szeretem ezt a szobrot, tetszik a lendülete, a kifejezőereje.


Pannonhalma. A Pannónia hegyén lévő Szent  Márton monostor alapítólevele Szent István udvarában készült 1002-ben. Történész vérűeknek érdekes olvasmány lehet az elemzése.


A bazilika román kapuzata
Egy üvegablak részlete, Szent István felajánlja az országot Máriának






Kalocsa. Szent István-i alapítású egyházmegye, első püspöke a koronát hozó Asztrik volt.

Ezek csak a hirtelen talált képek, de kereshetnék még fehérváriakat is, meg máshonnan valókat, és elmesélhetném azt is, hogy harmadik gimnázium utáni nyáron, egy hónapig tárlatvezető voltam az esztergomi Vármúzeumban, amely vár a hagyomány szerint István azaz még Vajk születési helye. Nagyon szerettem azt a munkát és magát, az ezer történelmi titkot és kérdést rejtő várat is. De az olyan régen volt, hogy abban az időben még fényképek se készültek :)

2015. augusztus 15., szombat

Mária elszenderülése

A keleti keresztények nevezik ilyen szépen Mária mennybevételének ünnepét, amit mi Nagyboldogasszonynak hívunk. Máriát halálakor Isten testestül-lelkestül fölvette a mennybe, "ki is járt" neki, mondhatnánk. Erre emlékezünk augusztus 15-én.

Ha Jeruzsálemben járunk, akkor pedig fölkereshetjük a Dormitio (Elszenderülés) templomát, melyet azon a helyen emeltek, ahol a hagyomány szerint a Szűzanya meghalt. Egyszerű, szép templom, és éppen csak mi voltunk ott akkor, úgyhogy csöndjét, meghittségét is megtapasztalhattuk. A felhangzó Salve Regina zengése pedig nagyon mélyen bennem maradt. Akkor, ott, novemberben közel hozta ezt az ünnepet, amelyik mindig a nyaralásokhoz és ebből következően változó helyszínekhez kapcsolódik különben, és kicsit talán súlyát is vesztette számomra emiatt

A Sion-hegyen álló templom számára a területet II. Vilmos császár vásárolta meg 1898-ban, és a szentföldi német közösségnek ajándékozta. Bencés apátaágot és a neobizánci stílusús templonot építették itt fel. A templomnak magyar oltára, kápolnája is van a millenniumot követő években készült el.



Jézus kezében a bepólyált gyermek valójában Mária lelkét ábrázolja - az ikonográfiában ez a lélek felvételének jelképe

Az elszenderült Szűz Mária szobra ébenfából és elefántcsontból

A Dormitio-bazilika altemplomában a magyar kápolna. Az oltár felirata: Magyarország kegyes hódolata

Mária az apostolokkal

Ezzel a résszel véget ért a nyári szentföldi sorozat.

2015. augusztus 10., hétfő

Hajad leng deresen

A Burns-idézet ellenére nem esünk melankóliába, sőt! A személyiségfejlődésnek egy törvényszerű és szép folyamatát vázolom fel itt a nagy melegben.

Történt egyszer régen, úgy a kétezres évek elején, hogy elkezdtem ősz hajszálakat felfedezni a sűrű, fekete bozontomban. Kicsit megrázott a dolog, de mit nekem, legyőzöm! Vagyis nekiláttam szálanként kivagdosni az árulókat. Ez egy darabig működött is, de aztán egyre gyorsabban és egyre többen lettek. Végül 2004-ben, egy fényképpel való szembesülés után úgy döntöttem, egy életem-egy halálom, kipróbálom a hajfestést. Tetszett, boldog voltam. Csak aztán ez magával hozta, hogy akkor már törődni kellett vele, nem lehetett hagyni lenőni, mindig újra és újra festetni kellett. Még ugyanannak a fodrásznak se sikerül mindig ugyanazt a színt kihozni, hát még, ha az ember néha új fodrásszal is próbálkozik. Egyszer még a nagyon nem akart bronzos is becsúszott. Untam már, szabadulni szerettem volna az egész macerától, de nem volt meg hozzá a bátorságom, vagy inkább, nézzek őszintén szembe magammal: az érettségem. Még nem tudtam elfogadni önmagamat. Ezt, persze, csak most tudom ilyen okosan (mentálosan :) kielemezni, akkor egyszerűen csak nem mertem, nem akartam kilépni az álarcom mögül, mert, jaj, ha meglátnak igaziban! Amíg még tanítok... - biztattam magamat.

Nem köthető eseményhez vagy időponthoz, amikor azt kezdtem érezni, hogy nincs mit titkolnom, ilyen vagyok, akkor is én vagyok. Kicsit randa volt, amíg lenőtt, de nem tartott hosszú ideig. Azóta meg! Annyi irigyem van, hogy csak na! Már azt is megkérdezték, hol melíroztatom :)
Meg azt is mondták, hogy tudod, mennyire jól nézel ki? Meg, hogy fiatalabb vagyok így.
És nyugodt, és kényelmes, és én. Minden pillanatban. És, ha tovább fehérül, akkor is.

Ez pedig a híres fejem júniusban. Csak annyi a különbség, hogy mostanra nyári rövidre vágattam, de arról nincsen kép. Persze, kócolódhat úgy, hogy elől középen nagyon-nagyon fehér, de itt éppen jólfésült :)


A képembe meg nem palacsintát vágtak egy ünnepségen, hanem a photoshopot, mert mégiscsak.


2015. augusztus 6., csütörtök

A Tábor-hegyen

Augusztus 6-án Urunk színeváltozását ünnepli az Egyház vagyis Jézus megdicsőülését a Tábor-hegyen. A csoda hagyomány szerinti színhelyén, a galileai Tábor-hegyen még az arab hódítás előtt három bazilika épült a "Legszentebb zsinatolóknak". Felszentelésük napja augusztus 6-ra esett. Hivatalos ünneppé III. Callixtus pápa emelte hálaadásul a nándorfehérvári győzelem mindenkori emlékezetéül, mert annak a híre, két hét késéssel, azon a napon jutott el hozzá.

Az evangéliumi történet rendkívül plasztikus, mégse tudtam sose elképzelni a hegynek s valóságát. Pedig valóság az a maga 774 méter magas, szinte egy tömbből faragott mivoltában. Valóság a ragyogás ott fenn, a tiszta, friss levegő, a távolság a világ zajától, a "jó nekünk itt lenni" békessége.

A zarándokblogban a friss élményeimet,benyomásaimat írtam le, oda nem kerülhettek fényképek, most inkább abból lesz sok, hogy valamit visszaadjanak a Tábor-hegy mai napig is érezhető  csodájából. (A képek kicsik lesznek, hogy több férjen el, de nézni nagyban érdemes.)

A mai templom a hegytetőn
A korai bazilikák romjai

















A végére pedig még egy verset is találtam ma, ami megtetszett. Véletlenül megint Reményik Sándor:

Lefelé menet
Máté 17.

    1.

„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

    2.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.


2015. augusztus 4., kedd

A Szűzanya mosolya

Havas Boldogasszony ünnepe - ami holnap lesz - különösen is kedves a számomra. Sok évvel ezelőtt eljuthattam abba a templomba is, amelyről az ünnep kapta a nevét.

A legenda szerint Rómában, a IV. század közepén, Liberius pápának álmában egyszer megjelent Mária, és kérte őt, hogy építtessen templomot azon a helyen, ahol másnap (augusztusban!) friss hótakarót talál. Másnap reggelre valóban hó fedte az Esquilinus-dombot, és a pápa botjával ebbe a hóba rajzolta bele az új templom tervét. A Santa Maria Maggiore-bazilikát - Róma négy főtemplomának egyikét - 440-ben szentelték fel, augusztus 5-én.

Mivel ezen a napon azóta sem esik hó Rómában, a templom búcsúját úgy szokták ünnepelni, hogy az ünnepi mise végén, a kupolából fehér rózsaszirmokat hullatnak alá.

Egy kedves volt kolleganőm, akinek minden bizonnyal, fogalma sincs erről a Mária-ünnepről, más alkalomból felköszöntött ma két kedves mondattal, és hogy a köszöntés még kedvesebb legyen, mellé tett egy szép, virágos képet is. Nyilván, amikor kiválasztotta a képet, csak ránézett: fehér rózsák, ez jó lesz! Meg is tetszett nekem a kapott kép, gondoltam, beteszem háttérképnek a monitorra. Ahogy letöltöm, beállítom és nézegetem nagyban (méretben), valami furcsaságot éreztem rajta. Nézem, nézem még jobban, mígnem fölfedeztem, hogy ez bizony egy karácsonyi virágkosár! Zúzmarásak a tobozok benne és a fehér rózsák között ezüst díszek bújnak meg. Lám, én is megkaptam a havat augusztusban! :)

A fehér rózsákat, a havat, derűt és békességet, ami olyan nagyon kell mostanában. Mi más lenne ez, mint a Szűzanya mosolya?




2015. augusztus 2., vasárnap

A felelősségről

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.

(Reményik Sándor: Öröktűz)

Az évtizedek során harmadszor történik meg, hogy továbbvivője kell lennem azoknak, amit közösen építettünk. És ez nemcsak egy belső parancs vagy a megőrzés vágya, hanem egy közösség rám ruházott bizalma, elvárása.
Hogy ez nyomasztó teher lesz-e vagy pedig röptető szárny, még nem tudom.

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...