Az idei nyár a többé nem fájdalmáról szólt. Van ilyen néha.
A munkahelyi gondok és bizonytalanság már igazán csak
bónuszként jött hozzá a napi és hétvégi túlórák tömegével, áthelyezés, új munkaterület, megint költözködés, új munkatársak, új felelősség. Még egy próbálkozásba is belehajszolt ez a helyzet, de a reményhal már messze úszik.
Hogy az összesen egyheti szabadságom alatt egyetlen napot se utaztam/nyaraltam, az az
így jártam-kategória, de legalább az első hőségriadós hetet sikerült itthon töltenem, ez kétségtelenül pozitívuma. Ami kirándulás mégis volt, az egy tor-túra a fogorvoshoz, ugyanis kitört az egyik fogam.
Hogy az idei tanévkezdés engem már nem érint, csak ráadás,
így hozta az élet. Talán jobb is így a munka miatt.
Tudom, hogy a blogomból oktató-nevelő fényképalbum lett, de most így esett jól. Nehéz lesz visszatalálni a régi hanghoz, ha ugyan... Ja, és közben volt egy blogszülinap is, pont a tízéves, jól megfeledkeztem róla.
A fényképezőgépet egész nyáron a kezembe se vettem, ilyen nem volt emberemlékezet óta.
Esetleg egy szelfit az elromlott hűtőszekrénnyel? Na?
És most nehogy valaki elkezdjen sajnálkozni,
mert megharapom. Komolyan. Van már fogam.
Vége a nyárnak. Illik feltöltődve, pihenten, frissen és csupa lelkesedéssel kezdeni a gürizős őszt...