Erntedankfest

A német nyelvterület hagyományos ünnepe, ha szó szerint akarjuk fordítani termény-hálaadás, de a netes német-magyar szótár aratóünnepnek nevezi. A lényeg, hogy megköszönik az Úrnak a mindenfajta learatott, leszedett, begyűjtött termést. Boldog bajorországi ösztöndíjas koromban élőben is részese lehettem: a templomban, az oltár előtt kosarakban van felhalmozva a szőlő, alma, szilva, kukorica, sütőtök, minden, ami ősszel már a kamrában van. A megáldott terményeket részben hazaviszik, részben pedig szétosztják a rászorulók között. Október első vasárnapján tartják, de idén most a helyi német nemzetiségi önkormányzat ma ünnepelte. Jó hangulatú, népes látogatottságú esemény volt, mint általában az ilyenek a hegyen, ami, bizony, még a nevében is őrzi a budai Vár visszavétele után betelepült svábok emlékét. Vacsorára ma én is az ott kapott kenyérből ettem, és legalább megvolt a napi levegőn levési és mozgási penzumom, most meg gyorsan teljesítem a számítógép előtt ülésit is :)

Amióta az eszemet tudom

Változatlan formában már csak nagyon kevés olyan hely, és különösen olyan bolt van a környéken, ami a kezdetektől része az életemnek. Összesen hat ilyent tudok összeszámolni.

A közért, ami ma is ugyanúgy közért, még ha másképp hívják is, de még a kiszolgálós csemegepult is megvan benne, és édesanyám '56 után, amikor kitették az állásából, itt dolgozott a raktárban. Gyerekkoromban mindenki ismert az üzletben, ahogy én is őket, én voltam a kis Évike, szinte hazamentem mindig, ha átszaladtam valamiért.

A virágbolt, ugyanott, ugyanúgy, hiába lett azóta a városban nálunk a legmagasabb  az egy főre jutó virágboltok száma. A virágbolt mai dolgozóival is köszönő, reggelente pár szót váltó jóviszonyban vagyok, mint őslakos.

A cukrászda... Ó, a cukrászda! A neve ugyanaz, ha nagyvonalúak vagyunk, akkor a belseje is, de a kerthelyiséget már befedték, azzal bővítve az üzletet. Itt ettem az ötvenfilléres fagyikat, egyáltalán, ez a cukrászda jelentette az ünnepet, a csomagolt süteményeket, a Bambit, a biztos pontot az életünkben. És amikor a nagynéném ritka látogatásaikor mindig egy százforintost gyömöszölt a markomba, "cukrászdára" megjegyzéssel, emlékszem, annyira csodálkoztam, hogy minek ennyi pénz cukrászdára, amikor ott alig pár forint minden, és szépen odaadtam a pénzt anyunak.

Egy presszó -, mindig volt, és ugyanúgy van ma is, ugyanazon a néven. Felnőtt koromban néhány találkozást bonyolítottam le ott, egyébként nem jártam - nem jártunk oda, viszont évtizedek óta a kertjében veszem a karácsonyfát ugyanattól a zalai árustól.

Trafik - ez egy kis csalás, mert ma már nem is így hívják; lesötétített üvegű nemzeti bolttá avanzsált, pedig de sokat szaladtam le ide cigarettáért (Terv, Fecske), gyufáért, lottóért, annyi mindenért, mert még csak át se kellett menni az úton. A régi trafikossal-mai tulajdonossal, nálam idősebb asszony, tegeződő, baráti viszonyban vagyunk, épp a múltkor még az autójába is fölszedett, amikor caplattam a hegyen.

Szemfelszedő - itt is kell egy kis rugalmasság, mert a bolt ugyanott, ugyanúgy, ráadásul harisnya és zoknibolt, csak a leszaladt szemeket nem viszi már oda senki, és közöm sincs a mai eladóhoz, pedig itt is kis Évike voltam régen, és ide vittem át büszkén felszedetni az első nylonharisnyámat.

Ezzel a hat már meg is van, mert ez az utolsó közben jutott eszembe, de már más is, úgyhogy lehetne az nyolc is, egy hentessel kibővítve.

De most maradjunk a lényegnél, amiért ez az egész bejegyzés íródott: a papírbolt. Megszűnt a papírbolt! Életemnek, a cukrászda mellett, ez volt a másik fontos színtere. Itt vettük meg a számolókorongokat, a kék bekötőpapírt, a piros szegélyű címkéket, a postairónt, mindent, mindent, ami kellhetett. Később már műanyag füzetborítókat, a tollakat, az elefántos radírt, a szögmérőt. De itt válogattam a karácsonyi képeslapokat és a csomagolópapírt is, vettem a tubus ragasztót, és boldogan legelésztem mindazon dolgok között, amit csak tartanak egy papírboltban. Nagyon szerettem odajárni! Egy idős házaspár vitte évtizedek óta, mostanra beleöregedtek, belefáradtak, és a családban nem volt, aki továbbvigye az üzletet.
Itt árválkodik kipakolva, mi meg szomorúan és kíváncsian várjuk, milyen bolt költözik a helyére. Egy füzetért pedig, ma délután, elballagtam a plázába. Ez van.
A cégtábla még őrzi egy darabig, aztán már csak az emlékeink. A táblán a szó még a régi, beleillene egy Weöres Sándor versbe :)

Öröm és bódoccság

- ahogy egy ismerős kislánya mondta kicsi korában.

A boldogságnak sokféle arca van, mindig személyre szabott.

Kevesen ismerik például azt az érzést, amikor az estéken, éjszakákon át (mert dógozó emberek mikor máskor tegyék?) - többek munkájával készített újság egyszerre csak összeáll, nyugodt szívvel lehet a nyomdába küldeni, és másnap jóleső elégedettséggel kézbe venni a friss, nyomdaszagú példányokat. Amikben még nem találtad meg a benne maradt hibákat, mert azok biztosan lesznek, de azért vannak az olvasók, hogy rátaláljanak :)

Huhh, innentől negyedév nyugi.

Amikor osztálytalálkozóra mész, csak olyan időközire, és jó újra együtt lenni, bármilyen furcsa is látni, ahogy együtt öregedtek.

És amikor egy merész döntéssel sikerül lelassítani a munkahelyi mókuskerék forgását, ami csak vágyott elképzelés volt mindig, és, íme, összeállt ez is. Vagy nem sikerül, de a kocka már iacta est, a következményeken még ráér gondolkozni.

Amikor békességet tudsz teremteni; törékenyet vagy tartósat, ez már nem a te hatalmad és feladatod, csak az az első lépés.

És az az nyugalom, amikor tulajdonképpen nem történik semmi, hiszen nem is voltam sehol :)