Jártam-keltem

A zord idő ellenére teljesítettem a kötelező és a fakultatív programokat.

Szombaton (fakultatív)

Eső után, napszálltakor, valahol vidéken...

Vasárnap (helybelieknek kötelező)

Pünkösdi sváb búcsú a Svábhegyen avagy hogyan készül az igazi rétes?

Hétfő (amikor pedig végre jó volt az idő, de azért ez is jár :)

Áraszd ránk lelkedet, Istenünk,
          újítsd meg az egész világot!

                                                                                (134. zsoltár)

Óbudán jártunk

Samunak szeretettel :)

Barangoló programunk legutóbbi alkalmán, egy szép, igazi tavaszi szombat délelőttön, az ezeréves Szent Péter és  Pál-főplébánia-templomot kerestük föl. Persze, nem a mostani barokk templom ünnepelte tavaly az ezredik születésnapját, hanem a helyén álló, egykori Szent István-i alapítású első templom, melyről a Képes Krónika is említést tesz. Szép és méltó a kései utód is, barokkságában mértéktartó, történelme, levegője van. Különleges értékének számít a Kiscelli Mária-szobor, amely a máriazelli kegyszobor másolata, és a Kiscelli-hegyen álló trinitárius templom és kolostor (ma a Kiscelli Múzeum épülete) kapta ajándékba. A rend ottani megszűnésekor a szobrot az egész Kiscelli-oltárral együtt a plébániatemplomnak ajándékozták.
Kaptunk személyes vezetést is, de meghallgathattuk Bőzsöny Ferenc meg nem kopott zengésű hangján a hangzó anyagot is, és szombat délelőtt lévén, kicsit meg is pihenhettünk a templom csöndjében.

Szent Flórián vigyázza a templomot egyik felől

Nepomuki Szent János pedig őrzi másik felől

 

A Kiscelli Mária-szobor

Utána elballagtunk Óbuda hangulatos gasztro-negyedén át a két utcányira levő Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba, aminek az időszaki kiállítása, ami miatt odamentünk, nem valami nagy szám, az állandó kiállítás viszont jópofa. Majd további, napfürdőzéssel egybekötött sétával elmentünk megnézni az egykori klarissza kolostor romjait. A kolostort Erzsébet királyné alapította, nem a Sissy, hanem Károly Róbertné ("életed a lányért, Erzsébet királyné!" - Arany János: Zách Klára). Végül aztán az őszi folytatás biztató ígéretével (mert én is mindent magamra vállalok, ha már Samunak dedikáltam, nem mondom, hogy bevállalok :) irány haza a megkésett ebédre.
Az egész program Óbuda by lomtalanítás körítéssel zajlott, maradandó élményt nyújtva.
Tessék jönni velünk legközelebb, mondtam már!

A klarissza kolostor romjai

 

Óbudai pillanat

Anyja lánya

Édesanyámnak mindig az volt a szíve vágya, hogy egyszer odaülhessen a fazekas korongjához, és ott készíthessen valamit. Nem adatott meg neki, hiszen gyerekkorában, a harmincas években, még hírét sem hallották ennek a mai "próbáld ki magadat!"-kézműveskedésnek, ami nekünk már olyan természetes. Korán véget ért felnőttkorában pedig a körülmények sem tették lehetővé, és akkor sem tűnt megvalósítható ötletnek - csak úgy kedvtelésből - túllépni a kötés-horgolás művészetén.

A szándék belém ivódott, mert vágynak talán nem is nevezném, ismerve saját adottságaimat: az elképzelés megvan, addig megy, csak azok a suta kezek nem nagyon hozzák össze, amit kigondolok. Dehát manapság a korlátlan lehetőségek világában élünk, én pedig, ő rá emlékezve, izgatott várakozással fogtam hozzá, és egyre nagyobb örömömet leltem a kezem alól kikerülő szépségekben:

Az a kehely-forma úgy készült, hogy egy vázát akartam előszörre, de nem ott lett hasas, és nem ott lett karcsú, ahol lennie kellett volna... A testesebb váza is úgy készült, hogy egy rendes vázát szerettem volna :)
Na, aztán harmadjára már csak összejött az is.

Ugye, szépek?

És hogy hol és hogyan? Ó, az nagyon egyszerű! Csak le kell tölteni hozzá az androidos Pottery-programot , és már forog is a korong!
Hogy ez csalás és önámítás? Nem, nem hiszem. Jó volt rátalálni, jó volt emlékezni, beteljesíteni azt az örökül hagyott régi-régi vágyat. Jó volt ma anyuval összemosolyogni.

Ügyesség meg kell hozzá, anélkül nem megy! Azt hiszem, letöltöm még a festő programot is, és ha készül valami szép, mázas korsóm, megmutatom :)

Szerelmes földrajz

Van a Duna Tv-nek ezzel a címmel egy nagyon jó sorozata, amelyben ismert emberekkel járják be életük színhelyeit, kedves tájait. Szinte minden epizód elmaradhatatlan része  - legtöbbször valamelyik vidéki kisvárosban - hogy egy gimnázium kongó léptű folyosóján kísérik a riportalanyt, hogy megkeressék a régi tablót, ő pedig elmondhassa, milyen jó is volt itt tanulni, innen elindulni!

Nekem is van egy ilyen iskolavárosom, ahova szívesen elkalauzolnám a nézőket, nemcsak az iskola, azóta megújult épületébe, hanem magába a városba is. Akár az egész műsort is ki tudnám tölteni vele :)

A képekből ugyan rá lehet ismerni, de azért meg is mondom: Szentendre.
Úgy alakult, hogy most húsvét táján ott jártam, és, persze, nem tudtam megállni, hogy elő ne kapjam a telefonomat. Egyszerűen muszáj volt :) 

(Ez a bejegyzés meg talán ráhangolódás arra, hogy ne csak képeket mutogassak, hanem néha már írjak is.)

Szürreál

Még egy kis tavasz

amikor a gugli játszik a saját kedvére az én képemmel.
Lehet találgatni, hol készült a felvétel pár napja egy este :)