Egy hajnali Rorate-mise kapcsán jutottam arra a gondolatra, hogy életünk megélt és elszalasztott pillanatok sorából áll. Hogy melyikből éppen mi lesz, arról folyton döntünk, mégha sokszor nem is tudatosan. És nagyon hiányzik a Replay-gomb.
Igaz, mondhatnék percet, órát, napot, de azok sokkal értékesebbek, azokat komolyan vesszük. A pillanat az semmire nem érdemes. Pedig az öröm is a boldog pillanatok összefonódása, és a fájdalom - bár végtelenül hosszúnak tűnik - visszagondolva csak egy élesen hasító seb. Vagy inkább csöndes szomorúság, - és itt kezdem elveszíteni a saját filozofálásom fonalát, úgyhogy jobb is, ha pillanatokon belül abbahagyom :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Téli taliga
Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...
-
Nem, nem a mondókát folytatom, most filózás következik, aki nehezen viseli, ugorgyék! Múlni alig akaró köhögésem miatt, amivel két átdolgo...
-
A múlt héten, egyik reggel fél 7-kor mentem dolgozni, és ki korán kel, megkapja jutalmát. Hihetetlen fények lettek egyik percről a másikra, ... -
Az elsőáldozásra készülő családok szokásos zarándoklata úticéljául idén Máriabesnyőt választottuk. Minden évben másokkal megyünk, lehetne mi...
Ivan Gyenyiszovics elítélt a GULÁG-on „hozzáfog az evéshez. A leves hígját csak úgy kiissza. Az első forró korty után a meleg szétárad benne - s egész benseje sóvárogva várja a zupát. csuda jó! Ez az a rövid pillanat, amiért a rabnak élni érdemes!”
VálaszTörlés