Az elsőáldozásra készülő családok szokásos zarándoklata úticéljául idén Máriabesnyőt választottuk. Minden évben másokkal megyünk, lehetne mindig ugyanoda is, de magunk miatt szoktunk évente új helyszínt keresni.
Szép nap volt, az időjárásra igazán szavunk se lehet.
A múltkoriban egy ismerős rám talált a Facebookon, és miután körbenézelődött az oldalamon, megírta, hogy látom, ügyesen fényképezel (kössssz :) de úgy látom, csak növényeket és tájakat szoktál.
Ó, dehogy! Csak éppen az embereket és a gyerekeket nem teszem ki a netre. Úgyhogy a mostani képekhez is (amik egy zarándoklathoz talán kicsit rendhagyók) tessék odaképzelni őket :)
A kegyszobor megtalálásának jelenete és a templom építésének megkezdése az oratórium falán
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Téli taliga
Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...
-
Nem, nem a mondókát folytatom, most filózás következik, aki nehezen viseli, ugorgyék! Múlni alig akaró köhögésem miatt, amivel két átdolgo...
-
A múlt héten, egyik reggel fél 7-kor mentem dolgozni, és ki korán kel, megkapja jutalmát. Hihetetlen fények lettek egyik percről a másikra, ...
-
Az elsőáldozásra készülő családok szokásos zarándoklata úticéljául idén Máriabesnyőt választottuk. Minden évben másokkal megyünk, lehetne mi...
Jó nehéz kérdés a személyfotók közzététele: igen vagy nem. Megannyi érv szól mellette és ellene.
VálaszTörlésValóban nehéz kérdés, én nem is tudok érveket mellette.
Törlés