Május a Szűzanya hónapja.
Ma, a szokásos Ismerdmeg-en a kőbányai Szent László-templomban jártunk. Gyönyörűség úgy, ahogy van, nem csoda, hogy világörökségre jelölt. A sokféle stílus együttes alkalmazása ellenére is letisztult, egységes képet mutat. Lechner Ödön tervei, Róth Miksa-üvegablakok, Zsolnay kerámia még a mellékoltárok is. Most a főoltár bejárati boltívének Mária-képe a májusi köszöntő, aztán majd egyszer képben és leírásban is lesz több erről a szépséges templomról.
(A csillogás csak nagyban látszik igazán!)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Téli taliga
Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...
-
Nem, nem a mondókát folytatom, most filózás következik, aki nehezen viseli, ugorgyék! Múlni alig akaró köhögésem miatt, amivel két átdolgo...
-
A múlt héten, egyik reggel fél 7-kor mentem dolgozni, és ki korán kel, megkapja jutalmát. Hihetetlen fények lettek egyik percről a másikra, ...
-
Az elsőáldozásra készülő családok szokásos zarándoklata úticéljául idén Máriabesnyőt választottuk. Minden évben másokkal megyünk, lehetne mi...
Régen volt májusi kora estéken litánia a Rókusi templomban. Nagyon szerettem átjárni, mert titokzatos volt, ahogyan Máriát különböző neveken nevezték. A miérten sokat töprengtem.
VálaszTörlésIgen, a litániáknak egészen sajátos hangulatuk van, én is szeretem őket. Nagyon szépek a megszólítások is: hajnali szép csillag, titkos értelmű rózsa, Mária aranyház, ...
TörlésLegtöbbje bibliai eredetű, rá lehetne találni.