(Igen, ez még három héttel korábban volt az Újközben. Aztán most azzal egyelőre be is fejeződött a temető-járás. Majd gyújtok itthon gyertyát.)

Szent II. János Pál pápa emléknapja van ma.

A tegnapi eső után ajándékba kapott gyönyörű őszi időben Rákoshegyen és Rákosligeten jártunk.
Rákoshegyen állították fel az országban az első szobrot róla. Nagyon megtetszett a szobor, mert olyan emberien, megrendítően ábrázolja törékenységében.

Búcsúpillanat

Persze, hogy nem ma készült, még a múltkori szép napokban. Csak nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó.
Ma elvették tőlem a reggeleket. A Duna-partot a reggeli fények játékával, a hegyeimet szemben, az Országház kőcsipkéin bujkáló napsugarakat, a trappolást a még üres téren át. De elvették az esti csillogást is, és főképp elvették az otthonommá lett házat, amelybe pont idén negyedszázada, hogy először tettem be a lábamat.
Kaptam helyette egy csili-vili üvegházat, ahol minden lépésünket számkódok és kártya figyeli, és valahogy olyan furcsán mutatunk az egészben. Mit tehet ilyenkor az ember gyereke, összekapaszkodik a többiekkel, megpróbálja megőrizni a humorérzékét, és elhatározzák, hogy ezt is kibírják. Mert muszáj.

Járom az utam, a macskaköves utam..., pedig én nem is ott születtem.
Bumlizhatok is miatta majd' egy órával többet naponta.

Esőben jó nézni

merthogy a jövő hétre, talán már holnapra is azt ígérik.

A Mátra tavaly ilyenkor, ahogy a gugli látta az én szemem után szabadon

Belvárosi sziluett napkeltekor
(naná, hogy az irodám ablakából :)