A hálózsák a beépített szekrény legfelső polcán álmodott már régóta. Volt miről álmodoznia, évtizedek táborait idézhette vissza… Igaz, utoljára 17-ben járt ilyenben és azóta se, vélhetőleg sose fog már, de az embernek kell, hogy legyen egy hálózsákja, mégha nem is használja, mert az jó, ha van. És mert a kalandjait, fiatalságát őrzi, ezért is szereti maga mellett tudni.
Édesapa, emlékszel? Még a Dohány utcai sportbizományiban vettük… Te választottad nekem, hogy jó könnyű legyen, elbírjak vele, ha vinni kell, de meleg és strapabíró is. Voltak korábban másikak is: az első, olyan 9-10 éves koromban kaptam, vatelinből volt, iszonyatosan nehéz és mozogni se nagyon lehetett benne, de jó meleg volt. Ugyan csak nyaranta használtuk, a csónak pedig elbírta a súlyát a vízitúrákon. Aztán lett egy endékás: piros volt és sárga napraforgók voltak rajta, azt szerettem. Nagyon könnyű és elég kicsi volt, csak tokja nem volt, de azt varrtál neki.
De hát felnőttem, a táborok pedig folytatódtak, kellett már egy igazi. Ez a komoly, sötétbarna és még kapucnija is van, ez tetszett a legjobban benne! Ez a kapucni a tokja is, ha ügyesen hajtotta össze az ember…
Tegnap este a levelezőlistán jött a hír, hogy már szervezik a gyűjtést a menekülteknek. Pillanatok alatt összeállt az is a listán, hogy lesznek, akik kocsival összegyűjtik és elszállítják azoktól, akik nem tudnák elvinni a gyűjtőhelyre.
Nézem a listát: konzervek, tisztálkodószerek, babaápolás,
termosz, takaró, hálózsák… Gondolkodom, mit is lehet most este itthon
összekapni… igen, igen…. és már érzem belül a motoszkálást: hálózsák. Na, azt
nem! Annak itt kell lennie… az az én életem… az még a mi életünk volt…
De miért is? Hogy továbbra is ott csücsüljön a legfelső polcon? Hogy tudjam,
hogy megvan még? Most pedig valaki alhatna benne… a táborok álmaival… a béke
ígéretével…
De, ha egyszer mégis kell megint? Akkor ne legyen?
És közben tisztán hallom a belső hangot: Add oda, fiam!
A szomszéd első szóra jött át, hogy levegye.
