2019. január 13., vasárnap

Remek étel avagy milyen is egy gasztroblog?

a karácsonyi guba maradék kiflikarikáinak hasznosítására, ha már ráuntál a mákra :)

A kiflikarikák eddig a mélyhűtőben dideregtek, de most eljött az ő napjuk, mert találtam egy csábító receptet, úgymint sonkás-sajtos guba.

Az én receptem kb. 4 kifli mennyiségére szól, amiből két és fél adag étel lett.

Felütsz 2 tojást, különválasztod a sárgáját, felvered, sózod, borsozod, és kevéske őrölt szerecsendiót is teszel bele, ez valami csuda ízt ad majd az egésznek. Meglangyosítsz 4 deci tejet, amit aztán hozzáöntesz a fűszeres tojáshoz. Ebben a keverékben megfürdeted a kiflikarikákat, (nem kell megáztatni benne), majd a tejet leöntöd róluk egy másik edénybe.

Mindezek előtt nagyjából 10 deka szeletelt, finom sonkát felkockázol, és lereszelsz ugyancsak 10 dekányi trappista sajtot.

Aztán egy csinos, kisebb tepsit kikensz vajjal (margarinnal), és elkezded belesorjázni az odavalókat a következők szerint: egy sor kiflikarika, rá a sonkakockák és megszórni a reszelt sajttal. Jobb időkben kis snidlinggel vagy újhagymakarikákkal is bolondítható még. Újra egy sor kiflikarika, újra sonkakocka, újra reszelt sajt - tart, ameddig tart ugyanígy, de maradékból nem lesz több új sor. Ráöntöd a megmaradt fűszeres tejet, és rámorzsolsz egy kis vajat is.
Sütő közben már előmelegít, tepsi be (vannak vidékek, ahol tepszinek mondják), és 20 percig hagyod sülni.
Mmmmmmmm és nyam-nyam. Fényképnek, sajnos, nem volt ideje készülni :)

Aki elolvasta, legközelebb meghívom egy újsütetűre :)



2018. december 24., hétfő

2018. december 2., vasárnap

Messze, messze

Valaki nagyon találóan úgy szokott jellemezni engem, hogy vagy valaki, vagy megy valahova. Ez nagyjából igaz is :)
Ennek megfelelően ma utaztam, olyan messze, hogy vonattal kellett menni (amihez, ugyan, én az évek során már edzve vagyok).  Az utazás legboldogabb pillanatai a meleg, kék vonatban töltött idő volt, mert amikor azon kívül voltam, kábé szétfagytam. Mert mindenki mindig messze lakik az állomástól :(

Jó néha a mások örömeibe, gondjaiba, munkájába belelátni, kicsit megmerítkezni az életükben. Hogy mennyi köze van egy ilyen látogatásnak az adventhez, a készülethez, a várakozáshoz? Úgy egészében benne van, nem kell mindent szétszedni darabokra és értelmezni próbálni.

2018. december 1., szombat

Napról-napra

Igaz, még nincs advent, csak december van már, de most kedvet kaptam ahhoz, hogy írjak. Talán napról-napra... A csöndről, a várakozásról, a készületről, adventről. Hogy a magam számára biztosan az irkálás jelenti-e mindezt, abban nem vagyok biztos, de megpróbálom.

Délelőtt kimentem a farkasordítóba, a füleim nagyon fáztak, mert nem szerencsésen választottam meg a sapkát. Arra gondoltam, átsétálok a lassan beüzemelő vásáron (még csak a kürtőskalácsos működött, de a sülő finomságok illata még nem lepte be a teret, ezért nem is voltak sorbanállók), aztán gyalog fölballagok a plázába bevásárolni. És tettem is, közben találkozva két ismerőssel, mert hát falu ez.
Alig vártam, hogy beérjek a melegre, és a földszinten leülve megvárjam, míg kiengednek a füleim. Azonban, ahogy beléptem, zeneszó csapott meg. Ajjaj, gondoltam, akkor itt valami program van, nem lesz hova leülni, szomorodtam el.
Pedig volt ám bőven hely! Egy big band féle játszott, igaz inkább small-ba adták elő, mert csak négyen voltak. Egyikük fújta, a másik bőgőzött, a harmadik bendzsón játszott, egy banktisztviselő forma pedig klarinéton. Kellemes volt a zene, az amerikai karácsonyi dallamok és ismert számok váltogatták egymást. Húsz-huszonöten ültünk ott - a rohanásban elnyugvók - de mindenki, aki átsietett, az is megállt pár percre belehallgatni, elmosolyodni, önkéntelenül is mozdulni a zenére. Egy kicsi a játszószőnyegen matatott valamit csöndben, egy bácsi zenehallgatás közben a helyi újság friss számát olvasta, egy fickó pedig, nyilván a zenekarhoz tartozott, egy fura szerkezettel a kezében, mint valami két lábon járó drón repkedett körbe-körbe. Békesség volt, nyugalom, családias hangulat. Pedig biztosan senki nem ezért jött ide, csak futni a dolgai után, és mégis meg tudtak állni, mégis tudtak egy kicsit együtt hallgatni. Kezdetnek jó :)


2018. október 19., péntek

A vízállásról - nemcsak centiméterekben

Mostanában, a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt naponta hallunk a víz "magasságáról", ez jelenleg 41 cm. Nagyon bánt azonban, hogy ezt a közfigyelmet egyáltalán nem használják ki arra, hogy beszéljenek a vízállásmérés módjáról, történetéről.

Az érdeklődő, figyelmes, ám tájékozatlan újság(net)olvasó, tévét néző, rádiót hallgató talán elgondolkozik és csodálkozik is azon, hogyan is tudnak ebben a térdig érő vízben tapicskolni a hajók, hiszen csak a teherhajózást állították le.

Ugyanis szó sem esik arról, hogy ez a jelenlegi 41 cm, nem egy abszolút, hanem egy relatív érték a következők szerint: A vízmérce „0” pontját a meghatározásakor eddig mért legkisebb vízálláshoz határozzák meg, és ehhez viszonyítva centiméterben adják meg. A vízmércék „0” pontját a Tiszán 1842. évi, a Dunán 1834. évi, a Rábán 1875. évi kisvízszint magasságához adták meg. Az adott vízmérce „0" pontját a tengerszint feletti magasság értékével is rögzítik. A Dunán, Budapesten a Vigadó térnél elhelyezett vízmérce „0” pontja 94,98 mBf, vagyis a Balti-tenger (kronstadti) közepes vízszintjéhez viszonyított tengerszint feletti magasság.
Mindehhez jön még a medertelítettségi mutató, ami a hajózók számára nagyon fontos adat, és százalékban adják meg. Aki emlékszik még a régi, 3/4 2-kor a Petőfin sugárzott vízállásjelentésekre (kedvenc műsorom volt /Hajóvonták találkozása tilos!/, kívülről fújtam az egész térképet), annak fölrémlik, hogy az adatsor vége mindig egy százalékos adat volt, ami azt jelentette, hogy mennyi víz van a mederben. A vízmércén mért legnagyobb vízállás mederkitöltési tényezője 100%. A legkisebb mért vízszinthez tartozik a 0%.
A vízállások elnevezése a mederkitöltési tényező figyelembe vételével a következők:
  • 0 – 20% igen alacsony
  • 21 – 40% alacsony
  • 41 – 60% közepes
  • 61 – 80% magas
  • 81 – 100% igen magas
 A hajózásra vonatkozó vízmérési adatok kiszámításának a kicsit bonyolult, de logikus módját a Wikipedián el lehet olvasni, amely az én adataim pontos megfogalmazásának is forrása volt.
Hazánkban az első vízmércéket a XVIII. században állították fel. Aki nyitott szemmel és gyalog járkál a Duna (rak)partján, az több vízmércét is felfedezhet a fővárosi szakaszon. Mindig a túlsó parton vagy a hídpilléren kell keresni, különben rendőrségi hír lesz a nézelődőből :)

Hát, akkor ennyi az én csillapíthatatlan hajós és népnevelő énemből :)

Vízmérce a Dunán

Remek étel avagy milyen is egy gasztroblog?

a karácsonyi guba maradék kiflikarikáinak hasznosítására, ha már ráuntál a mákra :) A kiflikarikák eddig a mélyhűtőben dideregtek, de most...