Adventi képek

El kéne csöndesedni, de a napok feszítettsége nem igazán segít hozzá. Vagy éppen igen, azzal, hogy semmihez nem jutok a munkán és a szabadonválasztott kötelezőn kívül?

De inkább jöjjenek a képek! Nem, most nem fényképek, csak olyan belsők.

A gyerekeim arca, ahogy az első adventi gyertya fénye megvilágítja őket, tiszta áhítatuk, meglepő komolyságuk.

A munkahely, ahol hirtelen fölébredt az igény, hogy legyen adventünk, koszorúnk, készületünk és majd közös ünnepünk. Amiből megsejthettem, hogy a pusztába kiáltottnak hitt szó egyszercsak visszhangra talál.

A gitárosok próbája hajnali háromnegyed hatkor, a Rorate előtt, mécsesek derengő fényében, dermedt ujjakkal, dermedt húrokon, és mégis összeáll, élővé válik, a dalokat el lehet vinni magammal egész napra, egész hétre.

Utazás a hegyek közt megbújó kis faluba, mindig újra rácsodálkozom a már ismerős tájra, szeretnék ott élni (de tudom, hogy csak így, a buszról nézve).

A püspök tanít... meghatározó, váratlan, személyes élmény. Készültünk, izgultunk, tartottunk tőle és megerősítő találkozás lett, őrizhető, valódi.

Mikulás :)
Bent is, sok szaloncukorral :)

Advent. Úrjövet.

A második gyertyához holnap már igazán elkészítem a saját koszorúmat is.

Aki pedig szívesen olvasgatna (nem engem, mert azt továbbra se tudom most sűrűbbre ígérni), itt egy versnaptár, lehet benne böngészni, akkor is, ha már van, akinek ismerős.