Elhangzott viszont több olyan szám is, ami nincs a lemezen, azokból egyet majd Karácsony nyolcadában beteszek ide, mert megérintett hirtelen csöndességével.
Éppúgy, mint hajdan egy bölcsődal. Több, mint húsz éve, hogy történt, annyival fiatalabbak voltunk, Újságot szerkesztettünk, igazit, nyomdában készülőt, az újságosok árulták (és vették is tőlük, olvasták, szerették, akiknek szólt). A decemberi számot állítottuk éppen össze, "Ide egy ének jön majd - mondta a főszerkesztő. Néztem a kottára és a szövegre nagy szemekkel. "Nem ismered? " - és a lapzárta kapkodása közben (aki élt át már olyant, tudja, mit jelent ez) elkezdte énekelni. Természetesen, egyszerűen, kedvesen, férfimódra. Körénk varázsolta az ünnepet.
A másik élmény sokkal frissebb, most december elején történt, amikor elkezdődtek a pásztorjáték próbái. Az első próba volt, és a szereposztás bonyodalmai ellenére azért első olvasatban sikeresen elértünk a darab végére. "És itt majd elénekeljük a Csendes éjt" - mondta a rendező. - Neeem! Neeem! - kiabáltunk egyszerre kicsik és nagyok - Itt azt énekeljük, hogy Fel, nagy örömre!
- Dehát miért?
- Mert mi úgy szoktuk! - a válasz egyöntetű volt és rendíthetetlenséget sugárzott.
- Hát jó, ha ti úgy szoktátok, akkor legyen nektek karácsony! - és istenadta hangját úgy igazán kieresztve, rázendített az énekre. A már estére bezárt, üres templomban, az adventi derengő fényekben zengett-zúgott az ének. Fricskának szánta, de ahogy egyre többen, végül mind belekapcsolódtunk, magunk is meglepődtünk, hogy ünnep lett belőle, valódi öröm.
Nem, ezt, így nem tudom betenni. de ha valaki visszanéz még 24-én....
... akkor fogom ideírni a karácsonyi jókívánságot :)
Gárdonyi G. végtére is kántor-tanító volt. Övé a szépséges ének.
VálaszTörlés