Éppen ezért most szombaton tartottuk a plébániai gyerek-farsangot, ahol én hivatalból részt veszek. Jelmezen nagyon nem törtem a fejemet, mert tudtam, hogyha még ki is találnék valamit, se időm, se energiám nem lenne megcsinálni. A nagy sikert, az állólámpát, már évekkel ezelőtt elsütöttem, aztán hosszú időn át nem is volt farsang, tavaly pedig a sapkás macis pulóveremet vettem föl, különösebb visszhang nélkül a szebbnél szebb jelmezek között.
Azért csak motoszkált bennem, hogy mégiscsak jó lenne valami. A legutolsó pillanatban, amikor az összekészített köz-kellékek már szatyrokba pakolva várták az indulást, és szomorúan öltözködtem, hogy hiába minden, legfeljebb csak hitoktatónak vagy köztisztviselőnek öltözhetek, akkor ugrott be Csőrike. Ági híres Csőrikéje!
Egy gyors telefon, két emelet lenyargalás, és már rajtam is volt az áhított darab. Kicsit talán nagy volt, de mondjuk inkább úgy, hogy lezser :)
Most már elégedetten mehettem el a mulatságba.
Az öltözékem nem várt hatást váltott ki, elismerésben nem volt hiány :)
Lám, lám, Csőrike elindult a kies mezőváros piacáról, és ki tudja, meddig viheti még! :)
Most nem is tudom, kinek gratuláljak! Áginak-e aki begyűjtötte a piacon, és megőrizte, vagy neked, akinek 5 év távlatából felrémlett, hogy volt egyszer... :o)))
VálaszTörlésJogos kérdés :)
VálaszTörlésKét napra átadom neki az oklevelet :)
Az eredetmonda is nagyon jó!
Törlés