Ünnepnapok

Mennyiféle augusztus 20! Helyek, események, emlékek...
Mivel nyárra esik, mindig sokkal mozgalmasabb volt, mint bármelyik másik ünnep.

Kiskoromban - úgy 8-9 évesen - a délelőtti vízi- és légiparádé jelentette az ünnepet a Duna-parton. A repülőket nem annyira élveztem, de hajóslelkemnek minden tetszett, ami a vízen úszott.

Amikor elmúltam 10 éves, elkezdődtek a saját vízitúráink, először evezős kill-boattal, majd túrakajakkal. Minidig ezekre a napokra tette édesapám, holott tudván tudtuk, hogy Szent Istvánkor fordul a nyár. Hányszor feküdtünk a sátorban, szakadó esőben, viharos szélben, mert vízre szállni nem lehetett. A csehszlovákiai bevonuláskor éppen az ercsi laktanyával szemközt sátoroztunk, láttuk a mozgolódást. Alig értettem, mi történik, de ahogy édesapám hallgatta a rádiót,  és figyelte a szemközti partot, éreztem a feszültséget. Sokfelé jártunk, alsó és fölső szigetkerüléseken a Dunán, kajakkal a Rábán is. Még sajátossága volt ezeknek az utaknak, hogy azokban az években létezett a rádió telefonos kívánságműsora (139-660), aminek mindig az ünnepen volt a nyári adása, anyu is dolgozott benne, és el nem mulasztotta, hogy az aktuális kedvenc számomat elküldje férjének és kislányának, valahol a Duna mentén, egy sátorban... :)

De nagyjából erre a 10-12 éves koromra tehető az az emlék is, hogy édesapám elvitt a Bazilikába. Nagyon sokan voltak, az egésznek bennem nem is annyira az ünnep, inkább a titokzatosság érzése maradt meg. Elvonultunk egy díszes tartó előtt, ő pedig régenvolt körmenetekről mesélt hazafelé.

Aztán lassacskán önállósodtam, tagja lettem egy közösségnek, és sok Szent István-napot táborban töltöttem. Erdőmélyi szentmisék vagy éppenséggel falusi ünnep, búcsú. Volt, hogy saját tűzijátékot is rendeztünk a tábortűznél, de megóvott az őrangyal :)
Akkor már számomra Szent István ünnepe volt egyértelműen, bár az oltárnál sokszor ott volt a nemzetiszín szalaggal átkötött új kenyér is.

Később, a kórussal még messzibbre jutottunk, hiszen a zarándokutat az ünnepi vendégszerepléssel lehetett összekötni, mindig valahol a határontúl. Nyékvárkonyban, a Csallóközben, ahol csak hétköznap este lehetett ünnepelni, hiszen munkanap volt, bizony, folyt a könnyünk, ahogy a végén, a köszöntés után, a Himnuszt énekeltük. Máskor a gyönyörű nevű Királyfiakarcsán, szoboravatáson, tűző napon, ugyancsak a Felvidéken. Kárpátalján, Mezőkaszonyban, 2006-ban, amikor még béke volt. Ekkor történt, hogy éjfél után rohant a polgármester, fölzörgetni a szállásunkon, hogy micsoda vihar volt Pesten! Ott rekkenő nyár volt akkor este, ág se rezdült.

Eddig nem esett szó a Szent István-nap elengedhetetlen tartozékáról: a tűzijátékról. Eleinte elég volt az ablakon kinézni, vagy egy ismerős család erkélyére kiállni; aztán, ahogy nőttek a fák és a házak, először föl kellett menni a 3. emeleti porolóerkélyre, végül egyre kijjebb, egyre följebb. Mennyiszer ültünk a templom lépcsőjén, egy-egy szelet görögdinnyével az ölünkben, vagy mentünk föl a hegyre, a buszfordulóba!
A városban egyszer voltam, társasággal, az Erzsébet-hídnál, borzasztó volt, főleg a hazajutás. Több mint harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy új csapat kedvéért, három évvel ezelőtt, immár vén fejjel, újra rászánjam magam, de már csak itt, Budán, a Lánchídnál. Hmmm...., azóta se.

Néhány éve meg elkezdődött a vidékrejárós ünnep. Vonaton ülni jó volt ünnep reggelén, és nézni az országot, máskor máshova meg elkövettem azt a tévedést, hogy azt hittem, tömegközlekedéssel eljutok majd a Flórián térre, a távolsági buszhoz. Tömeg az nem volt, de közlekedés se. Megint az őrangyal lépett, és a kora reggeli üres városban, nagy árvaságomban, leinthettem egy taxit, amivel elértem a buszomat.
Most már ezekhez az utakhoz is elfáradtam. Csöndes, itthonülős ünnep lett, amikor sorra vehetem a napfényes vagy esős, szívemben őrzött napokat. Még írni is képes vagyok róluk :)

Nyékvárkonyi cserkészek 2004-ben, az ünnep estelén,
a Szent István-szobor koszorúzásánál