Mert irgalma örökké megmarad

Nekem mindig a december 30. az összegzés, a hálaadás napja, mert a Szilveszter az közös és mozgalmas, még akkor is, ha estére már csak itthon vagyok.

Ebben az évben talán több volt a rossz és a bizonytalan, mint a jó, mégis a hála él bennem, olyan ösztönösen, hogy meg se kell fogalmazni.
A jó és a rossz pillanatok, események mozaikkockái - még ilyen alig-távolból nézve is - sorban a helyükre kerülnek, és Isten szeretetének színes képévé állnak össze. Képpé. amiben minden jelenetnek helye van: a vízparti nyaralás felszabadultságának, a munka felelősségének, a mentősök megnyugtató és biztonságot adó jelenlétének, amikor értem jöttek, a frissen megjelent újság kézbevétele örömének, és a kép alsó sarkában elfér a totálisan beázott fürdőszoba is, mert onnan lejjebb már úgyse folyik a víz :)

Itt vagyok - talán ez a legtöbb, amit erről az évről elmondhatok. És itt vannak azok is mind, akik kedvesek nekem. Idén senkitől nem kellett búcsút vennem, sem visszahozhatatlanul, sem pedig esendőségünk következtében viták, félreértések, harag eredményeként.

Az évértékelésünk, azt hiszem, nem is annyira attól függ, hogy milyen volt az évünk, hanem, hogy mi magunk milyen szemmel tekintünk rá. Idén ennek a látásnak az ajándékát köszönöm meg.

Ma délután a hegyen