2017. augusztus 4., péntek

Meleg van

Egy héttel ezelőtt ilyenkor még az erdő közepén voltunk, sokkal kellemesebb időben, ráadásul éppen esti túrán, amire, bizony, még a pulóvert is vinni kellett magunkkal. Jó volt a tábor, nekem idén ez volt a nyár, és valóban minden örömét megadta.Mert - úgy látszik- nekem ehhez az örömhöz szükségem van a gyerekekért viselt felelősségre, a nyüzsgésükre, az együttlétre, a nevetésekre, az uzsonnakészítésre, mindenre, ami egy táborral jár.
Az első két nap esett és hűvös volt, de azután nem lehetett panaszunk.

Kicsit furcsa volt két év kihagyás után visszakerülni a gyerekekhez, a már nagyra nőtt volt kicsijeimhez (ez volt a legjobb :) és az ismeretlen újakhoz. De, szerencsére, ez csak nekem volt a félelem egy futó gondolata.
Asszem, jövőre is, igen.

Néhány ember nélküli random kép egy nyári hétről, kedves helyünkről, Péliföldszentkeresztről (Gerecse):








2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ó, megértettem! Köszi :)
      Ezt a jelet eddig nem ismertem (szégyenkező fejecske) de ma kaptam valakitől levélben, és ott valahogy nem annyira a matek ugrott be róla. Mert azért nem állt össze nekem, hogy mi kisebb háromnál? Szakmai ártalom :D

      Törlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...