A néni 86 éves volt. Szerette őt az Úr, rövid ágyhozkötöttség után csöndben elaludt. Csöndesen, ahogy élt.
Pedig fényesen, nyugodtan, sokat ígérően indult az élete. Apja magasrangú katonatiszt volt, ezért családjával együtt rögtön az elsők között telepítették ki a Hortobágyra. Keserves, nehéz évek voltak. Nem térhettek vissza a dunántúli városba, ahol éltek, Budán kaptak egy olyan kicsi lakást, hogy a három ágy nem fért el a szobában, az édesapának máshová kellett járnia aludni.
Az édesanya - akivel hamarosan magukra maradtak - a kitelepítés embertelen körülményei között súlyosan megbetegedett, több mint egy évtizeden át ápolásra szorult, a fiatal lány nem gondolhatott családalapításra. Dolgozott és tette a kötelességét.
Szolgálatokat vállalt a templomban is. Végezte a virágdíszítést, olyan észrevétlenül, hogy mindig csak a friss csokrok jelezték a keze nyomát. Segített más feladatokban is, megbízhatóan, csöndben, jószívvel. Sosem hallottuk panaszkodni, és mindig örült a találkozásoknak.
Aztán már ereje nem engedte eljárni, az utolsó hónapokat pedig szeretetotthonban töltötte.
A temetése meglepetés volt, annyi sok fehér virág a ravatalnál - örülhetett a lelke, de szépen lehetne velük díszíteni a templomot! - a gyászmisére szinte megtelt a templom.
Olykor megkísért a gondolat, vajon a csöndes hűségnek lesz-e megbecsülése odaát? Néha jó látni, hogy már itt is megadatik.
Pedig fényesen, nyugodtan, sokat ígérően indult az élete. Apja magasrangú katonatiszt volt, ezért családjával együtt rögtön az elsők között telepítették ki a Hortobágyra. Keserves, nehéz évek voltak. Nem térhettek vissza a dunántúli városba, ahol éltek, Budán kaptak egy olyan kicsi lakást, hogy a három ágy nem fért el a szobában, az édesapának máshová kellett járnia aludni.
Az édesanya - akivel hamarosan magukra maradtak - a kitelepítés embertelen körülményei között súlyosan megbetegedett, több mint egy évtizeden át ápolásra szorult, a fiatal lány nem gondolhatott családalapításra. Dolgozott és tette a kötelességét.
Szolgálatokat vállalt a templomban is. Végezte a virágdíszítést, olyan észrevétlenül, hogy mindig csak a friss csokrok jelezték a keze nyomát. Segített más feladatokban is, megbízhatóan, csöndben, jószívvel. Sosem hallottuk panaszkodni, és mindig örült a találkozásoknak.
Aztán már ereje nem engedte eljárni, az utolsó hónapokat pedig szeretetotthonban töltötte.
A temetése meglepetés volt, annyi sok fehér virág a ravatalnál - örülhetett a lelke, de szépen lehetne velük díszíteni a templomot! - a gyászmisére szinte megtelt a templom.
Olykor megkísért a gondolat, vajon a csöndes hűségnek lesz-e megbecsülése odaát? Néha jó látni, hogy már itt is megadatik.
Alighanem itt elővételezte a sok virág az ottanit.
VálaszTörlés