Gyorsfényképek egy átlagos reggelen

Az első képen egy erőteljes fiatalembert képzeljünk el - olyan érettségiző korút - hátizsákkal, fülében a drótok és mindkét keze zsebre vágva. A helyszín egy buszmegálló. Befut az autóbusz, éppen a középső ajtó áll meg előttünk. Az ajtónyitó gomb a fiú oldalán van, meg kellene nyomnia. Nem tűnik külhoninak, hogy ne ismerné a szokást,; nem látszik, hogy bármi fogyatékossága lenne, ami miatt ne tudná a világító zöld gombot megnyomni. De mégsem, csak áll és bámul bele a világba. Talán csodára vár.

A csodát momentán én képviselem, aki átkalimpálok előtte keresztben, és kinyitom az ajtót. Ő méla képpel fölszáll, majd két megálló múlva, a középiskolánál lemászik. Akár gyalog is lejöhetett volna...

Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?

A másik kép már a buszban készül. Az amúgyis zsúfolt járműre fölszáll egy család két iskoláskorú gyerekkel - és két rollerrel! Ezeknek a modern rolleroknak az a praktikus újdonságuk, hogy összehajthatók. De ők nem. Olyan macerás lenne azért az egy megállóért! Inkább egyből elkaszálják sípcsontban három ember lábát, ahogy forgolódva próbálnak elhelyezkedni, egy másik utas átesik az egyik rolleren, amint az ajtó felé tör, de ők megint megtettek mindent, amit a gyerekek kívántak. Hogy egy értelmes szóval lebeszélték volna őket a reggeli roller-hurcolásról? Hogy éreztették volna velük, hogy mások is vannak a világon? Miért, vannak?
Sajnálom ezeket a srácokat.