Most már szabad

Pest fölül már szinte bizonyosan elmúlt a veszély, de lassan - igaz, nagyon lassan - az országból is kifolyik az a ménkű sok víz. Most már elárulhatom, hogy bizony, én is voltam katasztrófaturista. Vasárnap délután, fogtuk magunkat és végigsétáltunk mindkét Duna-parton, közben, persze, át a hídon. Egészen különös hangulat volt, valamelyik esti Híradóban úgy fogalmazott a riporter: fesztiválhangulat van. Tényleg valami olyasmi volt, de nem bántó, még abban is lehetett érezni az egymásra figyelést, törődést. A bámulók közül sokan be is álltak homokzsákozni a felső rakparton. Az én szégyenkezésemet is csak az oldotta, hogy akikkel voltam, ők előző éjjel és majd aznap este is kimentek a gátra. Hogy akkor miért kellett délután még turistáskodni is? Mert éjjel sötét van, és nem lehetett látni, mekkora is a víz. Meg,  ha az ember adogatja a zsákokat, akkor nem tud fényképezni. De délután, ragyogó napsütésben, bőven lehetett. Nem maradtam le én sem:

A magyar tenger

A két párhuzamos a kettes villamos felsővezetéke (!)

Ki érti?

Bár a poént rögtön megláttuk benne, akkor azért nem volt annyira vicces.

Emberek és fényképezőgépek lépten-nyomon