"szítsd föl a szív fáradt tüzét"

Elegem van. Belefáradtam a sok munkába, a felelősségbe (végre vége a helyettesítésnek), az öregjeim és a betegek látogatásába, akikből egyre több van körülöttem, a tanévkezdés bonyodalmaiba, a rumliba itthon, amire nincs időm, az újság éjszakába nyúló összeállításába (készen lett és jó), az egyebekbe, mindenbe.
Igen, ez most egy énblog a javából. Meg egy innen szép győzni-állapot, nagyszerű kezdés így, tanév elején.

Jólesett volna tegnap délután íjászkodni, társaságban, nevetéssel, izomlázzal utána, dehát a többiek programját nem szabhatom az én depimhez. Így nem maradt más, minthogy útra keltem.
Egy heggyel odébb mentem, és a busszal fölmentem a Kis-Svábhegyre, sétálni egyet a bírák és ügyészek telepén. A telep létrehozását 1910-ben határozták el, és 1912-ben már be is költözhettek mind a 40 épületbe. A telepen elsősorban hegyi villák csoportját kell érteni, de volt olcsó bérű bérház, sőt internátus is épült a vidéki bírák és ügyészek Pesten tanuló fiai részére. "Az egyes villák az elsőrangú kivitel és szolid, minden komforttal való ellátás ellenére felette olcsón készültek el. Az összes épületek köbmétere mindenestől 23 korona 50 fillérbe került. Az egész telep építése körülbelül 2 millióra rúgott. A villák stílusa a sablonos típusrendszertől eltérően annyira változatos, hogy két egyforma nem akad köztűk, külsejűk pedig különféle vakolattechnikával, színes kivitellel, sgraffitóval, majolikával és egyéb művészi elemekkel, sőt itt-ott freskóval is díszes. A telep utcáinak elnevezése a kegyelet lerovása a magyar bírói kar egyes kitűnőségei iránt; az utcai jelzőtáblákon Csemegi Károly, Karap Ferenc, Tóth Lőrinc, Ráth György, Székács Ferenc nevei olvashatók. A Bírói és Ügyészi Egyesület budapesti osztálya, mely a gyönyörű alkotást megtekintette, elragadtatva szemlélte a kollégiálitás és szociális érzés sugalta tervnek nagysikerű megvalósulását" - írta Árkay Aladár a Magyar Építőművészet című folyóirat 1913. évi 3. számában.

A házak ma is állnak, az utcanevek ma is ugyanazok. A telep méltóságteljes csömdje, tartózkodó eleganciája (nem találok jobb szót rá) a vasárnap délutáni sétálót a múlt század eleji hangulatba röpíti vissza. Nekem, szüleim ismerőse révén, szerencsém volt belülről is ismerni az egyik házat, nem okozott csalódást. Mióta Magdi néni nem él, már csak kívülről szoktam nézgelődni a házak között.

A kis utcákon bóklászva végig lejöttem a hegyről, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve és az orrom előtt elment busz miatt, gyalog caplattam föl a magunkéra is. Az eredménye, hogy egy jót jártam, született egy blogbejegyzés, a lelkem meg..., azt majd meglátjuk :)

A Vízművek ma is működő üzemépülete ugyancsak a századelőről