2018. augusztus 20., hétfő

Ünnep

Ez egy ilyen hét. Kezdődött a blog-szülinappal, folytatódik egy igazi ünneppel, aztán..., aztán majd lecseng :)

Pár évvel ezelőtti bejegyzésemben néhány Szent István-szobrot, illetve hozzá kapcsolódó helyet mutattam meg barangolásaimból, most folytatom a sort kettő. bizonyára kevésbé ismerőssel.

A főváros határától nem messze van egy település: Szentistvántelep, amit az 1920-as években alakítottak ki, amolyan tisztviselőtelepnek. Egészen az 1970-es évek elejéig önálló volt, akkortól - mivel fizikailag szinte már egybenőtt Budakalásszal - közigazgatásilag is hozzá került. Templomának védőszentje, természetesen, Szent István király. Szobrot azonban nagyon sokáig nem tudtak állítani a tiszteletére, erre 1988-ban, Szent István halálának 950. évfordulóján, került sor a lakosság közadakozásából. Somogyi József alkotása hagyományos ábrázolás, jól illik a település jellegéhez.
Hogy mikor jártam arra? Sokszor :)



A másik szoborhoz nagyon messzire kell utaznunk, 1200 km-t, hogy megláthassuk az aacheni dóm oldalánál álló emlékművet, Varga Imre 1993-ban elkészült alkotását. Nekem tetszik a szobor, de ebben nyilván segített az alkalom és a hely hangulata is.
Aachen Nagy Károly székvárosa volt, koronázóváros is, talán a németek (jó, a frankok) Székesfehérvárjának is tekinthetjük. A búcsújáró hely ugyancsak Nagy Károly ideje óta létezik és a zarándokok fontos úti célja volt. Magyarok, minden valószínűség szerint, már Szent István király idejében is érkeztek ide, hiszen számukra a király zarándokházat építtetett. A nagy távolság ellenére is olyan jelentős magyar zarándokhelynek számított, hogy Nagy Lajos királyunk, aki édesanyjával maga is elzarándokolt ide, 1367-ben a dómban magyar kápolnát építtetett, és az ellátását, fenntartását is vállalta a mindenkori magyar királyok nevében. A gótikus kápolnát Mária Terézia újíttatta föl barokk stílusban. II. József pedig fogta magát és betiltotta az aacheni zarándoklatokat. Azóta először 1986-ban jártak hivatalosan magyarok  a hétévente megrendezésre keülő zarándoklaton, a püspöki kar tagjai képviselték az országot.
Más nemzetnek nem adatott meg, hogy szobrot állítsanak a dóm kertjében (de lehet, hogy nem is akartak.)
2007-ben jártam ott, a Szent Erzsébet-zarándokúton tettünk egy kitérőt és nem is bántuk meg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...