S aki gyermek nélkül élt házában,
azt gyermekek boldog anyjává teszi.
(112. zsoltár)
Anyák napján néha olyan árvának érzem magamat. Nincsen már kinek adni, és nincs, akitől kaphatnék. Aztán olykor mégis másképp lesz :)
Van idén két tanítványom a kicsiknél, egy testvérpár, eleven, értelmes, helyes srácok, kedves az egész család is, nagyon szeretem őket. Éreztem is, hogy a rokonszenv kölcsönös, mégis váratlan meglepetésként ért, amikor csütörtök este egyszercsak elém álltak egy gyönyörú cserepes, csupa virág sárga begóniával, hogy ezt anyák napjára szeretnék adni, csak a hétvégén nem lesznek itthon, ezért hozzák most, mert ebben a tanévben én igazi pótmamaként szelídítgettem és viseltem el a gyerkőcöket. És lelkesen végigpuszilt az egész család :)
A sárga virágnak pedig története van: a múltkor, az sztergomi zarándoklaton került szóba valahogy, hogy én legjobban a vidámsárga virágokat szeretem, az ablakba pedig már pár éve begóniákat szoktam ültetni, és csak az a bánatom, hogy a sárga begónia párosítás nem létezik. Nem nyugodtak bele, és, íme, mégis van ilyen!
Az meg már csak még kedvesebbé teszi az egészet, hogy amikor lelkesen újságoltam káplán atyának, hogy képzelje..., nem is tűnt olyan meglepettnek: "Tudom, - mosolygott - azért kellett fölhívjalak délután, hogy mit csinálsz este, és mikor leszel elérhető. Itt álltak mellettem, de így titkosabb volt :)
Néha jó megérezni is, hogy egy közösséghez tartozom.
És, hogy van két pótfiam :)
a virág, azóta már egy kicsit kevésbé pompázatos, de vidámsárga még megmaradt
Igaza van a zsoltárnak.
VálaszTörlés