Az evangéliumi történet rendkívül plasztikus, mégse tudtam sose elképzelni a hegynek s valóságát. Pedig valóság az a maga 774 méter magas, szinte egy tömbből faragott mivoltában. Valóság a ragyogás ott fenn, a tiszta, friss levegő, a távolság a világ zajától, a "jó nekünk itt lenni" békessége.
A zarándokblogban a friss élményeimet,benyomásaimat írtam le, oda nem kerülhettek fényképek, most inkább abból lesz sok, hogy valamit visszaadjanak a Tábor-hegy mai napig is érezhető csodájából. (A képek kicsik lesznek, hogy több férjen el, de nézni nagyban érdemes.)
A mai templom a hegytetőn |
A korai bazilikák romjai |
A végére pedig még egy verset is találtam ma, ami megtetszett. Véletlenül megint Reményik Sándor:
Lefelé menet
Máté 17.
1.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.
2.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése