2016. január 17., vasárnap

Búcsú a 86-ostól



Amikor arra gondoltam, hogy írok erről, azt hittem, csak én fogom itt csöndben elsiratni. De aztán láttam, hogy a Facebook két napig tele volt képekkel, szinte a teljes útvonal összeállt belőlük, és nem egy írás is megjelent különböző oldalakon. Szóval, nemcsak nekem fog hiányozni.


Több mint harminc éven át kísérte, szolgálta az útjaimat, mert ilyen-olyan okokból elég sokat jártam Óbudára, volt, hogy heti rendszerességgel, a Batthyány térre lerohanásokat meg nem is számítva. Ideális járat volt, egy busszal le a hegyről, a Lánchídnál átszállás, és már mehettem is. Visszafele ugyanígy. Csak egy olyan helyzet volt, amikor nem szerettem: ha a Bocskai útnál/Kosztolányi téren a 212-esre vártam, és mindig a 86-os jött előbb, néha kettő is, mire az enyém. De egyébként..., egy biztos pont volt.

Elvették, mert ők nem jártak vele. Pedig még én is írtam, amikor véleményt kertek! Hiszen meg lehetett volna hagyni a számát az új járathoz, legfeljebb módosított útvonalon közlekedik. Akkor is lett volna morgás, de csak morgás és nem búcsú. Egyetlen biztató van: ahogy visszatért a semmiből az 56-os villamos is, hátha lesz még egyszer 86-os busz!
Kedden mentem vele utoljára, megsimogattam, amikor leszálltam, mondtam, hogy ne adja föl :)

Két képet lementettem:



Pénteken éjjel az óbudai végállomáson. Az utolsó napon, egész nap járt ez a nosztalgia Ikarus a vonalon, és ez tette az utolsó kört:


4 megjegyzés:

  1. Sajnálom én is. Helyette lesz a 9-es, ha igaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 109-es jár helyette, most a Gellért térig, és ha majd végig jár a villamos, akkor csak a Batthyány térig.

      Törlés
    2. Kriszta, úticélok szerint végigbogarásztam a "fonódó" menetrendeket,nem könnyebb az Irgalmasokhoz menni, vagy a Margit-hídhoz át Pestre a Nyugatihoz,esetleg a Battyányról két barátnémhoz átszállni a 11-esre vagy a másikhoz az Astoriáig.Ehhh. Egyre nehezebb minden.

      Törlés
    3. Ez, sajnos, így van, Klári. Én is becsapódtam, azt hittem, hogy a Margit-híd, HÉV állomás nevű megálló közel van a HÉV-hez. Hát nem. A többit még csak tanulom.

      Törlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...