2016. január 14., csütörtök

Szívemben bomba van

- éneklik a régi slágerben, amit én a mai napon úgy dudorászhatnék "Házamban bomba van..." - de már nincs, mert elvitték.

Tényleg csak erre az egyetlen napra kellett kivennem szabadságot számos intézendő miatt, és ahogy időnként előkerültem valamelyik körömből, mindig éppen bombáztunk. Felújítás zajlik a házban, a legfelső szinten és a padlástérben is. Amikor délelőtt jöttem föl a lépcsőn, akkor jött lefelé a közös képviselő, és közben valakivel beszélt telefonon: most riasztottak, hogy gombát találtak a padláson...

Picit bizonytalan voltam, mit is mond, de úgy döntöttem, hogy gombáról beszél, mert a bomba itt, nálunk, hát az nem lehet. A gomba sem öröm, az egyik ismerős háznak a pincéjében volt, minden ott lévő holmit ki kellett dobniuk, elég macerás volt az egész, azért majd csak megoldjuk valahogy. De ehhez miért kellett riasztani a képviselőt, nem harap az a gomba és nem is terjed villámsebességgel? Azért mindenesetre rögtön elmondtam blogszomszédnak, hogy mi az újabb csapás.

Valamennyi idő múlva, amikor a következő futamból értem haza, azon ámultam el, hogy egyszerre értünk a ház elé a tűzszerészek nagy, zárt, feliratos autójával. Akkor vettem csak észre, hogy már a rendőrök is itt vannak. Akkor hát mégse gomba? Házamban bomba van...
Kiszállt két nagyon rokonszenves, megbízhatóságot sugárzó, terepszínű tűzszerész, a rendőrautóból pedig két fiatal rendőr. Előzékenyen bekódoltam az egész csapatot, és amíg átjöttünk a kerten, érdeklődtem, hogy kezdjük-e összekészíteni a túlélő csomagot. Mert, hát, innentől ők a parancsnokok. Csak annyit mondtak, hogy várjunk nyugodtan, majd közlik, mi a teendő.
Természetesen, rögtön berontottam blogszomszédhoz, mert együtt nyugodtabban várunk :)

Amíg azon döbbentünk, hogy hetven éve lakunk itt egy bombával (volt bombázás a környéken, a házat is érte, az egyik lakó meg is halt, amikor éppen fölment valamiért a pincéből) és gyorsan fejben összeállítottuk a kitelepítő csomagot, majd elindultam hazafelé, ők már jöttek is le, és - micsoda meglepetés! - megint belém futottak. Már visszük - mosolygott rám biztatóan az egyik tűzszerész - kész vagyunk. A rendőrök még maradtak, elkísértem őket a közös képviselőhöz, akinek hivatalosan is bejelentették, hogy megmenekültünk, nagyon köszöntük nekik, a munkások is lejöttek örülni, és vége volt.

Furcsa, hihetetlen, gyorsan pergő események, ránk zuhanó történelem 2016 januárjában.
Már ez se marad ki az életemből.
És nincs kép, nincs szelfi a bombával, mert amikor a valóság vesz körül, ezek jelentéktelenné válnak. Lehet, hogy van remény arra, hogy tudunk még a tényleges világban élni?

2 megjegyzés:

  1. Semmi vész, a felújítás folytatódik, ki tudja, hány bomba kerül még elő azokból a gerendákból... majd akkor észnél leszünk és szelfizünk. :)

    VálaszTörlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...