2016. május 1., vasárnap

Anyja lánya

Édesanyámnak mindig az volt a szíve vágya, hogy egyszer odaülhessen a fazekas korongjához, és ott készíthessen valamit. Nem adatott meg neki, hiszen gyerekkorában, a harmincas években, még hírét sem hallották ennek a mai "próbáld ki magadat!"-kézműveskedésnek, ami nekünk már olyan természetes. Korán véget ért felnőttkorában pedig a körülmények sem tették lehetővé, és akkor sem tűnt megvalósítható ötletnek - csak úgy kedvtelésből - túllépni a kötés-horgolás művészetén.

A szándék belém ivódott, mert vágynak talán nem is nevezném, ismerve saját adottságaimat: az elképzelés megvan, addig megy, csak azok a suta kezek nem nagyon hozzák össze, amit kigondolok. Dehát manapság a korlátlan lehetőségek világában élünk, én pedig, ő rá emlékezve, izgatott várakozással fogtam hozzá, és egyre nagyobb örömömet leltem a kezem alól kikerülő szépségekben:


Az a kehely-forma úgy készült, hogy egy vázát akartam előszörre, de nem ott lett hasas, és nem ott lett karcsú, ahol lennie kellett volna... A testesebb váza is úgy készült, hogy egy rendes vázát szerettem volna :)
Na, aztán harmadjára már csak összejött az is.

Ugye, szépek?

És hogy hol és hogyan? Ó, az nagyon egyszerű! Csak le kell tölteni hozzá az androidos Pottery-programot , és már forog is a korong!
Hogy ez csalás és önámítás? Nem, nem hiszem. Jó volt rátalálni, jó volt emlékezni, beteljesíteni azt az örökül hagyott régi-régi vágyat. Jó volt ma anyuval összemosolyogni.

Ügyesség meg kell hozzá, anélkül nem megy! Azt hiszem, letöltöm még a festő programot is, és ha készül valami szép, mázas korsóm, megmutatom :)


5 megjegyzés:

  1. Meghatóak az ilyen ajándékok a gyerekektől. Nálam is vannak tőlük régi rajzok, agyagmunkák, versek. (Néha újra olvasom a saját anyáknapi leveleimet a wördben. Nem kellene.)

    VálaszTörlés
  2. Én úgy értettem, hogy ezek nem igazi gyerekkori kerámiák, hanem mostani "játszadozások" egy program segítségével.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, én is úgy értettem. Csak párhuzamot vontam, remélve, hogy senkiből se hal ki az egykori gyerek.:(((

      Törlés
    2. Akkor én értettem félre, bocs'. :)

      Törlés
  3. Igazad van, Klári, baj lenne, ha már nem élne bennünk a gyerek. Ezért tud a felnőtt is akár ilyesmikkel játszani :)

    VálaszTörlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...