Az élet rohan, mi meg csak csavargunk

- a szegény blog pedig a partvonalról figyel. Holnap bezárom a az idén számomra nem létezett tanévet, aminek egyfelől jó volt a szabadsága, másfelől meg a nemlétezéséhez képest elég rendesen igénybe vett, de így legalább levezető edzésnek számított. Egyebekben meg próbálok lépést tartani a szabadon választott és a kötelező feladataimmal (ez utóbbiak mintha többen lennének, vagy mintha nyomasztóbbak volnának), és kezdem elhinni, hogy napokon belül kitör a nyáááár! Ami amúgy nem ígér semmit (igen, ez egy depressziós megjegyzés volt, itt a lehetősége rácáfolni. Nyár, hallod?).

A múlt szombaton Ráckevén jártunk, hogy egy városismereti túrát-játékot készítsünk elő potom 120 embernek, úgy tűnik, megoldható, mindenhol nagyon készségesek voltak, ahol bejelentkeztünk. Az elképzelés az, hogy a János vitézre fűzzük föl (sok lesz a gyerek), csak még óóórjásokat kellene találni, a törököket most kihagyhatjuk. Királylányból meg, azt hiszem, több jelentkező is lesz, mint amennyi kéne :)
Még jó, hogy két éve már jártam ott, így nem volt teljesen ismeretlen a terep, ezért most csak olyan képek jönnek, ahol akkor nem fordultunk meg:

János vitéz sírja a katolikus temetőben:

és, hogy a hangulat is meglegyen hozzá.

A Savoyai-kastély egy részlete - érdekes a kastély története, a hazai világi barokk építészet első épülete, amelyet az építtető, Savoyai Jenő herceg soha nem keresett fel. A közelben volt egy kis vadászkastélya is, ott időzött szívesen.

Békesség - így hívom most. Ha majd ott leszünk, akkor inkább úgy, hogy ... élet?

Jövő szombat megint egy vidéki város. Szóval, mégiscsak nyár?