Az emberi természetről

Ilyentájt mindegyik kerület igyekszik minél szebbnek, virágosabbnak látszani. Van, amelyik minden ellentételezés nélkül osztja a palántákat, másikban - mint a mienkben is - ki kell érdemelni.

Van nekünk egy székelyföldi testvérvárosunk, szokott lenni gyűjtés a javukra, mikor mire van éppen szükségük. Most könyvgyűjtést hirdettek meg az ottani líceum és a városi könyvtár javára. A csábítás pedig, hogy aki ma visz könyvet, cserébe kap 10 muskátli palántát! Nagy kerület, öt helyszínen is le lehetett adni.

Már tegnap este bekészítettem a húzós kocsiba azokat a könyveket, amiket egy ilyen akció keretében már úgyis régen szerettem volna odaadni, és úgy gondoltam, hogy még hajnalok hajnalán, vagyis háromnegyed 9-kor, elgurultam velük. De már többszörös kígyóvonalban tekerődzött a sor a téren, mert valami probléma volt a muskátliosztással, lassan ment. És a jól szituált budai polgár ott tipródott, tülekedett, várakozott (igaz, türelmesen) a sorban, hogy hozzájusson az ingyenmuskátlijához! A palánták árának a sokszorosát költik el teljesen fölösleges dolgokra, nem úgy tűnt senki, mint aki különben nem jutna hozzá a napi betevő muskátlijához. De ez ingyen van!
Furcsa nagyon az emberi természet.
Néztem őket, mint egy marslakó.

Aztán  szépen odaballagtam az átvevőkhöz, és tisztelettel megkérdeztem, hogy, ugye, le lehet adni a könyveket muskátli nélkül is? Hebegtek, hogyne, persze, dehát... Köszönöm, mondtam, és mosolyogva a kezükbe adogattam, majd elgurultam.
Néztek utánam, mint egy marslakónak.

Az egyetlen apró gond, hogy megígértem valakinek, hogy 7:3 arányban osztozunk a palántákon. Márpedig az ígéret szép szó... :)

(Ja, hogy ez megint olyan, mintha én különb lennék? Á, dehogy! Hát nem azért mentem oda én is, hogy  muskátlit kapjak? De végül mindig rájövök, hogy a Kinder Pingun kívül bármiről le lehet mondani :)