Romok tövében

Ahogy megmutatta magát a tavasz, rögtön ismerdmegeztünk és egy halom gyerekkel, meg csavargó kedvű felnőttekkel kimentünk a Margitszigetre. Legalább húsz éve nem jártam ott. Szerintem most a fél város a szigeten kószált, de azért elfértünk ott mi is.
Széltében-hosszában bekóboroltuk, jártunk a rózsakertben, a japánkertben, csodáltuk a tavirózsákat, drukkoltunk az úszóedzést tartó teknősbékának, lekaptuk a füvön átszaladó mókust, és megtiszteltetésnek vettük, hogy a páva szétnyitotta nekünk pávaszemes farktollait.

Volt még több programja is a kirándulásnak, métázás az ifjúságnak, (jóvoltamból) teljes idegenvezetés az egész csapatnak és nem utolsósorban imádság a hazáért Szent Margit sírjánál. Itt gondolkoztam el azon, hogy megmaradt-e még valami történelmi helyeink, emlékeink szakralitásából, méltóságából?

A romok között hangulatos piknik zajlott. A kápolnarészben éppen, nem is olyan kis lányok labdáztak, a fal omladékába valami bömbölő zeneszerszám odatéve. Családok, párok hevertek szanaszét, gyerekek futkároztak a falakon, volt, amelyiket az apja biztatta, hogy másszon csak nyugodtan. Felirat mindenhol, a romok is egyértelműen templomot (is) formáznak, de ha ezt nem is vennék észre, akkor is romok, akkor is történelem. Nem hiszem, hogy megérintette őket. Szomorú.
Ugyanakkor Margit sírjánál és a kápolnánál is égő mécsesek, friss virág. Amikor megálltunk, énekeltünk, imádkoztunk, odagyűltek páran, figyeltek, semmi rossz szándékkal vagy bántó szóval, inkább a marslakóknak kijáró érdeklődéssel.
Mennyi alkalom tanúságtételre! Lassan már minden megnyilvánulásunk az. Egy mozdulatnyi ajtónyitás...

Mivel a gyerekeink egészen normálisan viselkedtek (mondjuk, a falnak indulástól őket is kemény szóval kellett visszaparancsolni, úgyhogy megértem én a nép lelkét :) és az idegemvezetést is aktív érdeklődéssel tűrték, ezért úgy döntöttünk, meghalljuk a sóhajtozást, hogy mennyien nem ettek még soha (!) vattacukrot (én sem), hát akkor jóvanna, essünk túl életünk első (és részemről egyetlen) vattacukrán. Kicsit undorítónak tűnt nekem, de nem kellett sokáig néznem és tartanom, mert fél pillanat alatt lepusztították, mint a sáskák az eperfa leveleit.
Szóval, vidám nap volt, és van  egy csomó jó képem.