Dupla depi

Na, most Mick nem fog örülni nekem. Keresem én a pozitív kicsengést, de valahogy most nem találok rá.

Elég, ha csak a világot nézem magam körül, ezt a töménytelen vízzel borított világot, emberek küzdelmét, nyomorúságát. (miközben nekem az a legnagyobb gondom, hogy tizenvalahány év után elkopott a mosogató csapja, és nem lehet a melegvizet beállítani - fura ellentét).

De azért itt van a depi egyik fele, már vasárnap óta bezárva a lakásba, fölborult életrenddel, csak úgy elfolyó napokkal, a vártnál-akartnál sokkal lassúbb javulással. Ha ez nem ok a fölkelni se akarok-depire, hát mi lenne az? Sürgősen ki kéne rángatni magamat belőle, mielőtt még komolyan vennném. Neki is lódulok a hétvégén a világnak, aztán meg hétfőtől dolgozni, hacsak vissza nem esem.

A depi másik fele kínálja magát, elég csak kinézni az ablakon, vagy még a szemetet levinni is három réteg göncöt kell magamra húzni. És azt mondta a Reisz András, hogy még elég sokáig esélyünk sincs a napsugaras lélekmelengetésre, de jobb ez így, mert
legalább lassul az olvadás. Igaza van. De akkor is depi, mint a féléves sarkvidéki tél.

Mrrrrrrr......................., sőt brrrrrrrrrrrrrrrrr..... és egyébként is.