Az első meglepetés és élmény az volt, hogy ennyien is mind elfértünk. Valahogy kinyílt a tér, egyszerre nagy lett és tágas, jobban kiemeli körben a szegélyező épületeket is. Jó, hogy nincs autóforgalom, rossz, hogy van viszont bicikli, bárhonnan egyszer csak mögéd surran, hogy a frászt hozza rád. Halkan gördül a villamos is, de az legalább vigyáz.
Nekem tetszik a zászlórúd, bár tényleg kicsit furcsa a nem teljesen fölig húzott zászló, szokni kell még.
Nagyon impozáns a zöld fűből kimagasló, felújított Rákóczi-szobor, ragyogó arany betűivel, de meghökkentően idegen a hófehér Kossuth-szobor. És a fák ott nagyon hiányoznak, azokat sajnálom. Nem találtam a lángot, igaz, nem is jártam teljesen körbe. Lesz valami 56-os emlékmű, de az még nincs készen, mindenesetre így is elgondolkodtató.
A medence..., hááát... most szél borzolta a vizét, nem tükröződött benne semmi, ha igen, akkor biztosan jobban néz ki. Egyébként az egész tér csupa jó fotótéma, de inkább a reggeli-délelőtti Nap világítja meg jobban, majd egyszer szerét ejtem, akár valamelyik hétvégén.
Az Országházban az a legnagyszerűbb, hogy nincs rajta sehol állvány, így tényleg gyönyörű épület, nesztek, külföldiek! Ami pedig talán a legjobban sikerült, az szerintem, a József Attila-szobor elhelyezése, kár volt azért a nagy műhisztiért, rossz szava se lehet, ahogy ül a rakodópart "fölső" kövén.
Amivel meg aztán az egész tér belopta magát a szívembe, az a zászlólevonás volt, mindennap fél hatkor tartják, méltó, látványos, egyszerre ünnep lesz tőle.
Most már a hétköznapok jönnek, a villamoshoz nyargalok, de jó volt tegnap csak nézelődni, időt szánni rá, ízlelgetni. Azt hiszem, szeretni fogom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése