Tegnap, amint rohantam el a hivatalból, az íróasztal közepén felejtettem a telefonomat. Azt a kis okosat...
Minderre csak a trolin döbbentem rá. Nem is lett volna semmi baj, ha nem éppen kedd lett volna, amikor is percre beosztva kell rohannom a saját órámra, ahonnan még így is sokszor elkésem, tehát esélyem se volt arra, hogy visszaforduljak. Ráadásul meg másnapra szabadságot vettem ki.
Csak abban bízhattam, hogy mire legközelebb telefonközelbe jutok, bent találom még valamelyik kollegámat, és megkérhetem, hogy tegye biztonságba a magára maradt jószágot. Így is történt.
Aztán este lett és reggel a következő napon.
Én meg elkezdtem a napomat a telefon nélkül.
"Ne rejtsd el előlem arcodat, Uram, mert benned bízom" - mondja a zsoltár. - meg a telefonomban - mondom én.
Lehet, hogy át kéne gondolni a hangsúlyokat az életemben :-/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Téli taliga
Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...
-
Játsszunk egy kicsit! Hol vagy inkább honnan készült ez a felvétel az elmúlt napokban? Arra kérem a játékoskedvű kedves olvasókat, hogy ... -
Úgy gondolom, jó helyesírónak születni kell. Persze, meg lehet tanulni a szabályokat, de mégis inkább adottság, érzék kérdése. Azt hiszem, s...
-
Eredetileg egy strandolós képet akartam betenni némi reminiszcenciával (nem, nem a medvét hívják így, bár nem is lenne rossz név :) csak köz...
Én ilyenkor a Te Deum végét idézem: Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!
VálaszTörlés