2015. június 27., szombat

A zöldségesnél

Szombat reggelre a bevásárlásból már csak annyi maradt, hogy átszaladjak a szemközti zöldségeshez. Mivel ezt elég korán tettem, csupán ketten álltak előttem a sorban, de még ez is időt és módot adott arra, hogy blogbejegyzés szülessék belőle. Merthogy az emberek olyan érdekesek...

A hely remek a megfigyelésre, ugyanis még a járdátöl is elválasztja egy kertsáv, békésen, nyugodtan lehet álldogálni, nézelődni. A sorban elől álló nőt elneveztem a Tudatosan Étkezőnek. Ha van férje (divatosan párja), akkor biztosan az is tervszerű legelésre van fogva, lehet, hogy vegák. A nő ugyanis minden kirakott, létező zöldségből vett egy picit. Úgy is kérte mindig: csak egy picikét - de valóban mindenből. Még két banánt is vett a nyár derekán, nyilván kell az energiaturmixhoz. Összegyűjtött két nagy szatyorra valót, és kifizetett sokezer forintot. Amíg türelmesen álltunk a háta mögött, azzal játszottam, hogy mi lenne, ha csak idegen nyelven lenne szabad kérni az árukat. Angolul egész jól bevásároltam volna, németül már kicsit hiányosabb lett volna a menü, oroszul pedig csak répát rágcsálhattam volna almával, mert még a hagymakupolához is csak az jutott eszembe, hogy Vaszilij Blazsennij, de ha ezt mondom, az eladónő viszonzásul legfeljebb szintén bemutatkozott volna :)

Végre következett az előttem álló: az Egykilós Férfi. Ő tipikusan a menjleszívem-forma, pontosan megadva, mit hozzon és, hogy egy kiló elég lesz mindenből. Teljesítette szépen.

Most már én jöttem, beszereztem a paradicsomot, a málnácskámat és az újhagymát, aztán húztam haza, mint a villám. Hogy a mögöttem állók minek nevezhettek el, azt, sajnos, nem tudom, de, szerencsére, kevesen voltak, mert a többiek ezalatt már a biopiacon gyűjtögettek. Na, az is egy élmény... :)


7 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Nahát, Vaszilij, jó név macskának is.:)))

    VálaszTörlés
  3. Legközelebb a biopiacról legyen poszt, ott aztán vannak figurák. Például a mindegymibekerül-családból van sok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vettem a rendelést, jövő szombaton megyek tanulmányútra :)

      Törlés
    2. Aztán ketten írunk róla kétfélét, ahogy szoktuk. :)

      Törlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...