2016. július 8., péntek

Egy szelet párizsi

Nem, nem a foci EB-ről írok, inkább még mindig a táborról.

Vasárnap vajas-párizsis kenyeret kaptunk reggelire! Tálcákra voltak kitéve a félbevágott szelet kenyerek, megvajazva és mindegyiken egy-egy szelet párizsi. És jó volt, és finom!

Egyszerre annyi emléket idézett föl ízében, kinézetében! Gyerekkoromban ez volt a megszokott reggeli vagy vacsora: vajas kenyér párizsival. Aztán kinőttünk belőle. Megjelentek a mindenféle felvágottak, sonkák, szalámik, májasok, és szegény párizsira annyi rosszat is mondtak, hogy szépen kikopott az életünkből és az ételünkből.
Most pedig ott kínálta magát, igaz, volt mellé paprika, paradicsom, uborka is, ki mit akart. Én semmit, csak a párizsis kenyeret, úgy, magában.

Annyira hirtelen, jó élmény volt, hogy arra gondoltam a héten, egyik este, hogy ezt fogok vacsorázni. Kezdődött azzal, hogy 7 óra körül, amikor másztam haza a munkából, a plázában már nem lehetett  parizert kapni. Sebaj, ettől még nem adom föl, veszek csomagoltat. De az nem olyan volt. És nem olyan volt a kenyér sem. És nem kellett volna ismételni, inkább eltenni az újra felfedezés örömét a maga megfelelő polcára. Mert, azt hiszem, nemcsak a kenyérrel és a rávalóval volt a gond, hanem legfőképp azzal, hogy hiányzott hozzá a körítés: a napsütés, a nyüzsgés, az együtt, a vasárnap reggel. A lendület és az élet...  Ehelyett csak vacsoráztam.


2 megjegyzés:

  1. Néha én is megkívánom a párizsit. Itt a Coopnál százféle kapható. De az igazi a Pick gyártmányú sertés párizsi. Soha másmilyent ne vegyél! A gyulai kenőmájas is ehető sok zöldpaprikával. :) Persze a régi ízek a régi társasággal együtt mindig hiányoznak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, így van. A gyulai májas az nekem is nagy kedvenc, de én már félig hűtlen vagyok, mert a majorannásat szeretem.

      Törlés

Na. inkább mosolygósabbra :)