2015. július 24., péntek

Csak a rohanás

Tegnap estefelé, amikor pár percig úgy érződött, hogy a délutáni zivatar kicsit elviselhetővé tette az életet, járni támadt kedvem, és elballagtam a távolabbi plázába. Körbenézelődtem, gyorsan beleszerettem két fonott dobozba, tetővel (muszáj lesz visszamenni), és bevásároltam, amiket amúgy is akartam. Végül a -1. szinten, egy pamlagon üldögélve, a kis okoson megnéztem, mikor jön a hazafele tartó busz. Az óra 31-et mutatott, a busz pedig 34-kor jött. Hát, akkor hajrá! - mondtam magamnak és elkezdtem teperni, mint állat. Föl a mozgólépcsőn (jaj, méér ilyen lassú!), át az előtéren, kitörve az oldalajtón, mert az közelebb esik a buszmegállóhoz. Még épp láthattam, ahogy a busz becsukja az ajtókat (tudom, a sofőr - igényesek kedvéért :), és elindul a megállóból.

Lerogytam a napsütéstől még kellemesen meleg kőpárkányra, kapkodtam a levegőt és mélyen elgondolkoztam, volt rá még tíz percem. Vajon miért vált vérünkké, önkéntelen belső késztetéssé a rohanás? Nem kellett időre érnem sehova, jóleső hűs volt benn, nem volt semmi bajom, nem voltam éhes, nem bántott senki, hát, miért nem az volt a gondolatom, hogy jó, ez a busz hadd menjen el, majd szép kényelmesen kimegyek a következőhöz. Tudtam, hogy nem az utolsó megy el. Addig bámészkodtam volna, vagy játszom egy freeflow-t vagy wifizek. De nem,  nekem azt el kellett érni, mintha valamiről lemaradnék különben.
Nagy tanulság volt.

Persze, késhetett volna két percet a busz a város felől, ahogy sokszor szokott is, és akkor most itt állnék tanulság nélkül :)

6 megjegyzés:

  1. Belső tudás talán: mégsem biztos, hogy jön a következő.

    VálaszTörlés
  2. Mert mindig attól tartunk, hogy lemaradunk valamiről - és erről még akkor (értsd: nyugdíjas korában) is nagyon nehezen szokik le az ember, amikor már sehova nem kellene rohannia. Nekem kellett hozzá pár év, mire tudatosítottam magamban, hogy nem sietek sehova, pedig azelőtt évtizedekig mindig, de tényleg állandóan rohantam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. én is így gondolom. Már most elkezdhetem tudatosítani magamban, hogy majd a kellő időre beépüljön :)

      Törlés
  3. Ugyanígy kérdés, miért jobb késni egy gratuláló levéllel, mint korábban ugyanannyi munkával megírni, feladni?

    VálaszTörlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...