Ma este, úgy fél nyolc tájban, álltam a városból hazajövő busz megállójában telipakolt bevásárlószatyorral a kezemben, eléggé gyűrött, romos áálapotban. A megálló egyetlen padján két erőteljes fiatalember ült. Az egyik a zeneszerkentyűjét piszkálta elmélyülten, a másik csak úgy bámult bele a világba. Én meg a szatyorral a kerítésnek dőlve támaszkodtam. Azon gondolkodtam, vajon jólesne-e, ha valamelyikük átadná a helyét, vagy inkább bántaná az önérzetemet. Nem tudtam eldönteni.
De amekkora vagyok, legalább összebb húzódhattak volna, hogy elférjünk :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Téli taliga
Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...
-
Játsszunk egy kicsit! Hol vagy inkább honnan készült ez a felvétel az elmúlt napokban? Arra kérem a játékoskedvű kedves olvasókat, hogy ... -
Úgy gondolom, jó helyesírónak születni kell. Persze, meg lehet tanulni a szabályokat, de mégis inkább adottság, érzék kérdése. Azt hiszem, s...
-
Eredetileg egy strandolós képet akartam betenni némi reminiszcenciával (nem, nem a medvét hívják így, bár nem is lenne rossz név :) csak köz...
Ami engem illet, az ilyen nekem nem bántaná az önérzetemet. Kis szépséghiba, hogy nemigen szokott előfordulni, leginkább soha. Még a János kórház kardiológiai ambulanciáján is nekem kellett helyet kiharcolnom magamnak az egyetlen padon, melyen ketten ültek: egy fiatalember és egy korombeli férfi (utána pedig kényelmesen elfértünk hárman).
VálaszTörlésIgen, ez lett volna a célszerű megoldás nekem is, szerencse, hogy elég hamar jött a busz. A hely átadása..., azt hiszem, az egy lélektani határ :)
VálaszTörlés