2013. július 1., hétfő

Dilemma

Ma este, úgy fél nyolc tájban, álltam a városból hazajövő busz megállójában telipakolt bevásárlószatyorral a kezemben, eléggé gyűrött, romos áálapotban. A megálló egyetlen padján két erőteljes fiatalember ült. Az egyik a zeneszerkentyűjét piszkálta elmélyülten, a másik csak úgy bámult bele a világba. Én meg a szatyorral a kerítésnek dőlve támaszkodtam. Azon gondolkodtam, vajon jólesne-e, ha valamelyikük átadná a helyét, vagy inkább bántaná az önérzetemet. Nem tudtam eldönteni.

De amekkora vagyok, legalább összebb húzódhattak volna, hogy elférjünk :)

2 megjegyzés:

  1. Ami engem illet, az ilyen nekem nem bántaná az önérzetemet. Kis szépséghiba, hogy nemigen szokott előfordulni, leginkább soha. Még a János kórház kardiológiai ambulanciáján is nekem kellett helyet kiharcolnom magamnak az egyetlen padon, melyen ketten ültek: egy fiatalember és egy korombeli férfi (utána pedig kényelmesen elfértünk hárman).

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez lett volna a célszerű megoldás nekem is, szerencse, hogy elég hamar jött a busz. A hely átadása..., azt hiszem, az egy lélektani határ :)

    VálaszTörlés

Aki zarándokol

Aki zarándokol Aki zarándokol, nem rohan. Aki zarándokol, nem menekül. Aki zarándokol, nem menetel. Aki zarándokol, nem túrázik. ...