2013. július 31., szerda

Körül a tenger

(Nyári sorozat 4.)


Úgy vágtunk neki, mint amikor Róbert Gida és Micimackó keresték a világvégét, hogy lelógathassák onnan a lábukat a semmibe. Mi Málta szigetén találtuk meg azt a helyet, ahol a sziget bármelyik oldalán ki lehetett sétálni, és vége volt a szárazföldnek.

Furcsa dolog lehet egy szigeten élni, talán kicsit nyomasztó is. Meg az se jó, ha egy országban folyton fúj a szél, mert, hát, a tenger felől mindig fúj, és nekik mindenhonnan a tenger felől van.


Azért az én hajósnak született lelkem nagyon jól érezte ott magát. Minden csupa hajó és csupa víz. Ami meg nem az, például a városok, azok úgy egymásba folynak, mint nálunk a kerületek. Van, hogy a szomszéd utca már a következő város, és elég nekik egy nagy közkórház, mert mindenfelől háromnegyed óra alatt oda lehet érni.

A történelem az látható, érezhető, máig ható valóság Máltán. Ókori kőkolosszusok, az Apostolok Cselekedeteinek 28. fejezete - Szent Pál hajótörése, a római uralom nyomai, és akik a nevüket is innen kapták: a máltai lovagok építkezései, irányítása.
Az emberek se jobbak, se rosszabbak, mint másutt, kevés igazán helybelivel lehet kapcsolatba kerülni, és rettentően sok a turista, nekem túl nagy is volt a nyüzsgés.
Full katolikus az ország, leszámítva azt az egyszázaléknyi ottmaradt britet a maga anglikánságával. Templom tömérdek. és mind nyitva.

Van egy kis szigete is: Gozo, át is hajóztunk oda, tetszett, mert sokkal csendesebb hely, és, mert hajóval lehetett odamenni :)

Kedvelt ételük a kaktuszfüge, a kaktusz gyümölcse, aminek, ha szőrtüskés, szúrós héját sikerül 8 napon túl gyógyuló sérülések nélkül eltávolítani (az a módja, hogy nedves konyharuhába tekerve kell puhítani egy éjszakán át, csak utána én fölmarkoltam a gpndatlanul az asztalon hagyott konyharuhát, áááááááááá!), akkor kicsit az őszibarackhoz hasonlító, de kevésbé ízes és lédús valamit találunk, amit sütve, főzve, párolva, de legfőképp úton-útfélen nyersen is árulva fogyasztanak.



Ami igazi élményt jelentett, az Caravaggio.Keresztelő Szent János fejevétele című képe a valettai székesegyházban. Hihetetlen, ahogy a fénnyel és az árnyékkal játszik, azóta már biztonsággal és örömmel felismerem a képeit máshol is.

Málta az egyszer bejárható világok közé tartozik, de egyszer érdemes elmenni oda, ha a kolleganők baráti csapata éppen ezt találja ki, ifjúságunk idején, 2003-ban.

(Képek is készültek, sőt, felirattal is elláttam őket, ahogy most albumba válogattam, tehát a szöveg miatt normál nézetben célszerű végignézni őket, noha galériában nagyobbak a képek. Úgy majd másodjára :)




5 megjegyzés:

  1. Máltán jártam fényképeidet nézegetve. Mosolygok magamban, amikor egy kis sziget útjait, autóit bámulom. Mire nekilendül a „sztrádáknak”, már a sziget végén van.
    Szép élmény lehet, nekem, degedtnak valószínűleg túl meleg.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy velem utaztál :)

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus lehetett!
    Egy időben gyűjtöttem a beszámolókat, hátha egyszer oda utazom. De nem. Talán illetlenség, hogy egy egész blogot ajánlok, egy orvostanhallgatóét, aki ott szerzett kórházi gyakorlatot. Nem semmi. :))))
    http://kalmanmaltan.freeblog.hu/

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm az ajánlást, belenéztem, tetszik, fogom majd olvasgatni.

    VálaszTörlés
  5. A te beszámolód nagyon közel hozza ezt a különös szigetet. Jó, hogy több rétege nyílik meg az ottani életnek, neked már van hová kapcsolnod Kálmán doki megfigyeléseit. Örülök, hogy tetszik.

    VálaszTörlés

Na. inkább mosolygósabbra :)