2013. július 31., szerda

Körül a tenger

(Nyári sorozat 4.)


Úgy vágtunk neki, mint amikor Róbert Gida és Micimackó keresték a világvégét, hogy lelógathassák onnan a lábukat a semmibe. Mi Málta szigetén találtuk meg azt a helyet, ahol a sziget bármelyik oldalán ki lehetett sétálni, és vége volt a szárazföldnek.

Furcsa dolog lehet egy szigeten élni, talán kicsit nyomasztó is. Meg az se jó, ha egy országban folyton fúj a szél, mert, hát, a tenger felől mindig fúj, és nekik mindenhonnan a tenger felől van.


Azért az én hajósnak született lelkem nagyon jól érezte ott magát. Minden csupa hajó és csupa víz. Ami meg nem az, például a városok, azok úgy egymásba folynak, mint nálunk a kerületek. Van, hogy a szomszéd utca már a következő város, és elég nekik egy nagy közkórház, mert mindenfelől háromnegyed óra alatt oda lehet érni.

A történelem az látható, érezhető, máig ható valóság Máltán. Ókori kőkolosszusok, az Apostolok Cselekedeteinek 28. fejezete - Szent Pál hajótörése, a római uralom nyomai, és akik a nevüket is innen kapták: a máltai lovagok építkezései, irányítása.
Az emberek se jobbak, se rosszabbak, mint másutt, kevés igazán helybelivel lehet kapcsolatba kerülni, és rettentően sok a turista, nekem túl nagy is volt a nyüzsgés.
Full katolikus az ország, leszámítva azt az egyszázaléknyi ottmaradt britet a maga anglikánságával. Templom tömérdek. és mind nyitva.

Van egy kis szigete is: Gozo, át is hajóztunk oda, tetszett, mert sokkal csendesebb hely, és, mert hajóval lehetett odamenni :)

Kedvelt ételük a kaktuszfüge, a kaktusz gyümölcse, aminek, ha szőrtüskés, szúrós héját sikerül 8 napon túl gyógyuló sérülések nélkül eltávolítani (az a módja, hogy nedves konyharuhába tekerve kell puhítani egy éjszakán át, csak utána én fölmarkoltam a gpndatlanul az asztalon hagyott konyharuhát, áááááááááá!), akkor kicsit az őszibarackhoz hasonlító, de kevésbé ízes és lédús valamit találunk, amit sütve, főzve, párolva, de legfőképp úton-útfélen nyersen is árulva fogyasztanak.



Ami igazi élményt jelentett, az Caravaggio.Keresztelő Szent János fejevétele című képe a valettai székesegyházban. Hihetetlen, ahogy a fénnyel és az árnyékkal játszik, azóta már biztonsággal és örömmel felismerem a képeit máshol is.

Málta az egyszer bejárható világok közé tartozik, de egyszer érdemes elmenni oda, ha a kolleganők baráti csapata éppen ezt találja ki, ifjúságunk idején, 2003-ban.

(Képek is készültek, sőt, felirattal is elláttam őket, ahogy most albumba válogattam, tehát a szöveg miatt normál nézetben célszerű végignézni őket, noha galériában nagyobbak a képek. Úgy majd másodjára :)




5 megjegyzés:

  1. Máltán jártam fényképeidet nézegetve. Mosolygok magamban, amikor egy kis sziget útjait, autóit bámulom. Mire nekilendül a „sztrádáknak”, már a sziget végén van.
    Szép élmény lehet, nekem, degedtnak valószínűleg túl meleg.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy velem utaztál :)

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus lehetett!
    Egy időben gyűjtöttem a beszámolókat, hátha egyszer oda utazom. De nem. Talán illetlenség, hogy egy egész blogot ajánlok, egy orvostanhallgatóét, aki ott szerzett kórházi gyakorlatot. Nem semmi. :))))
    http://kalmanmaltan.freeblog.hu/

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm az ajánlást, belenéztem, tetszik, fogom majd olvasgatni.

    VálaszTörlés
  5. A te beszámolód nagyon közel hozza ezt a különös szigetet. Jó, hogy több rétege nyílik meg az ottani életnek, neked már van hová kapcsolnod Kálmán doki megfigyeléseit. Örülök, hogy tetszik.

    VálaszTörlés

Téli taliga

  Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...