Ma este, úgy fél nyolc tájban, álltam a városból hazajövő busz megállójában telipakolt bevásárlószatyorral a kezemben, eléggé gyűrött, romos áálapotban. A megálló egyetlen padján két erőteljes fiatalember ült. Az egyik a zeneszerkentyűjét piszkálta elmélyülten, a másik csak úgy bámult bele a világba. Én meg a szatyorral a kerítésnek dőlve támaszkodtam. Azon gondolkodtam, vajon jólesne-e, ha valamelyikük átadná a helyét, vagy inkább bántaná az önérzetemet. Nem tudtam eldönteni.
De amekkora vagyok, legalább összebb húzódhattak volna, hogy elférjünk :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Téli taliga
Meghökkentő kép, így, nyár derekán, de nekem kedves. Szeretem a hangulatát, a meglátott pillanatot, elképzelem a csöndes, téli utcát e...
-
Játsszunk egy kicsit! Hol vagy inkább honnan készült ez a felvétel az elmúlt napokban? Arra kérem a játékoskedvű kedves olvasókat, hogy ... -
Alapjában véve jó természetű, barátságos, kevés törődést igénylő köztisztviselő, tartható napos, kellemes lakásban. Gazdái életvitelét nem z...
Ami engem illet, az ilyen nekem nem bántaná az önérzetemet. Kis szépséghiba, hogy nemigen szokott előfordulni, leginkább soha. Még a János kórház kardiológiai ambulanciáján is nekem kellett helyet kiharcolnom magamnak az egyetlen padon, melyen ketten ültek: egy fiatalember és egy korombeli férfi (utána pedig kényelmesen elfértünk hárman).
VálaszTörlésIgen, ez lett volna a célszerű megoldás nekem is, szerencse, hogy elég hamar jött a busz. A hely átadása..., azt hiszem, az egy lélektani határ :)
VálaszTörlés