A Nap megteszi azt a szívességet, hogy mindig velem szemben kel föl, és így először a szemközti hegyeket láthatom a kelő Nap fényében és föntről a várost, aztán, közeledve a busszal, már a város képe is kibontakozik, és végül a híd közepéről, meg a túlpartról ránézhetek a saját hegyeimre. Mindig más a látvány; más ködben és más a reggeli napsütésben, más fél hétkor és egészen más már negyed nyolckor, és akkor az évszakokról még nem is szóltam vagy a Duna csillámló vizéről. Idekívánkozik az a közhely is, hogy nem tudok betelni vele.
Csak az a baj, hogy nem állíthatom meg a buszt a Lánchíd közepén " egy pillanat, csak lefényképezem" és különben is minek gyűjteném albumba a reggeleket? Inkább viszem magammal, megszürkül a nap úgyis.
Olyan szívesen gyömöszölném be a többi ember táskájába, zsebébe is a szépet, hogy vedd már észre, ember, erről is szól a világ! De csak bámulnak maguk elé vagy simogatják a telefonjuk hasát.
Többen is vagyunk a hegyen reggel-bolondok, aki ide születik (vagy idekerül) nem tud mentes maradni tőle. Fényképezni általában csak akkor szoktuk, ha nem munkába kell sietni, de valamiért muszáj volt korán kelni, és véletlenül éppen kéznél van a fényképezőgép (vö: kirándulás).
Két ilyen kép a valóságról, tényleg nincs benne photoshop. És ez nekünk jár, mindennap, ingyen :)
Ott lent a város (fönt meg tiszta vadregény)
Kölcsönvett kép egy helybelitől
simogatják a telefonjuk hasát.
VálaszTörlés:)