Kicsiny kis fényemmel

Nagyon elfáradtam a héten, már csak azt vártam, hogy a végére érjünk. Egy pénzügyes élete decemberben amúgyis őrültek háza, ha mindez pénteken még egy költöztetéssel is tetézve van, akkor az már maga a halál. Amikor az informatikus ott toporog melletted, hogy szétszedje a gépedet, miközben határidős feladatot csinálsz rajta, dehát neki meg ez a dolga, - akkor már csak az emberi kapcsolatoktól működik az egész, és, szerencsére, ez a része valóban működik.
De éreztem, hogy nagyon kiürült a jóság-tankom, már a lelkem is csak úgy vonszolódik.

És délután - a munkából egyenesen bezuhanva - még a kicsik adventi lelkinapja, már ha nagyképűen lelkinapnak nevezzük a 4-től  fél 7-ig tartó együttlétet, amibe azért belefér két elmélkedés (mint a nagyoknál), játék, éneklés, uzsonna és még egy záró szentmise is családostul. Jaj. Csak legalább annyival érjek oda előbb, hogy föltekerjem a fűtést, és előkészítsem az uzsonnát. Több feladatom, örömömre, most nincs is, csak jelen lenni.

Jelen lenni. Egyszerűen hagyni, hogy átjárjon, ami ott történik, amiről szó van, hogy az ima, a gondolatok, a játék, az ének kimossa ezt a zűrzavaros hetet.

"Kicsiny kis fényemmel világítani fogok" - zengik- mutogatják szívből az éneket. Látjátok, így kell imádkozni is, ilyen lelkesen, örömmel, mondja az előadó.
- És így kell hozzáállni az egész élethez is - teszi hozzá E. teljes természetességgel, tíz évének minden bölcsességével. Csak nézünk rá, gyűrött felnőttek...

Ma estére már két gyertya ég. Kicsiny fények, de növekedők.